LizaGazdija

Este összefutottunk, és beszélgettünk egy kicsit. Majdnem egy órát. Többek között arról, miért és mennyire vagyunk képtelenek pihenni. Megkérdeztem, idén volt-e már szabadságon. On holiday. Ez azt is jelenti, hogy nyaralni, és ő így értelmezte, ezért mondta, hogy az egyetem óta nem volt, innen is csak haza szokott menni Szicíliába, és az nem pihenés, mert akkor végig kell látogatni minden rokont és barátot. Kérdeztem, mikor volt otthon utoljára, azt mondta, talán egy éve, és nem is tervez menni, a szüleit csábítgatja inkább ide, bár ők sem tudnak pihenni, mert amikor itt voltak egy hetet, akkor hat napig a lakásban végeztek kisebb javításokat, meg anyukája kimosta és kivasalta az ő összes ruháját, aztán a hetedik napon lementek a tengerpartra (hosszas könyörgés után), és megállapították, hogy szép. Másnap meg hazautaztak. Azt mondta, most, hogy ezt megkérdeztem, elgondolkodott, hogy tényleg kéne pihenni, és lehet, hogy a közeljövőben ki is vesz két-három nap szabit, és itthon fog a

Itt eddig még nem álmodtam, pontosabban nem emlékszem egy álmomra sem, mióta beköltöztem a lakásba (3 hete). Na, de ma! Egyrészt megjelent az álmomban Liza. Egy idős pasi sétáltatott egy kutyát, én meg mondtam a velem lévő valakinek, hogy jé, de édes, pont olyan, mint Liza. Erre a valaki megkérdezte, Liza mennyi idős, mire mondtam, pont ennyi, és a következő pillanatban leesett, hogy az a kutya azért hasonlít annyira Lizára, mert konkrétan Liza. Aztán úsztam. A tengerben. Sokakkal. Egy barlangrendszerben, ahol időnként alá kellett merülni, hogy egyik teremből a másikba jussunk. Én nagyon elvoltam a gondolataimmal meg a tenger illatával, amit imádok, amikor egyszer csak, az egyik terembe való átúszás közben egy srác megragadta a karomat, és felhúzott a víz alól. Én elsőre nem értettem, miért csinálta, aztán megértettem, mondtam, köszi, aranyos vagy, de nem voltam bajban, aztán elgondolkodtam - lehet, hogy annyira elmerültem a gondolataimban, hogy elfelejtettem feljönni a víz alól, é

- A mai állásinterjú egy munkaközvetítő cégnél volt, de továbbküldik az önéletrajzomat a munkát kínáló cégnek. Ez a cég amúgy még nem létezik, de majd hamarosan fog, és akkor németről angolra kell dokumentumokat fordítani Mostában, ami a sziget közepén van. Ezek után jelentkeztem estig összesen 7 állásra, ezek egyike Londonban van, a Sherlock Holmes Múzeumban. El vagyok keseredve, de azért mondogatom magamnak, hogy legrosszabb esetben még várni kell pár hetet, mire elkészül az a nyüves papír, amire várok, és akkor elkezdhetek tanítani. Bár igazság szerint ettől is tartok most már, tekintve, hogy én azt hittem, fix munkára jövök ki, aztán mikor itt voltam, közölte a nyelviskola igazgatója, hogy ja, hát ő csak akkor tud csoportot adni, amikor már kezemben a tanítási engedély, nincs ilyen, hogy addig dolgozom, aztán bemutatom a papírt, ha megvan. E-mailben még azt írta, szóljak pár nappal az indulásom előtt, és ha kint leszek, ad csoportot, mert neki július elején is kell tanár. Persze ő

hogy negatív vagyok, és menjek a fenébe, amikor a tengerparton élek, mindig meleg van, és semmi bajom a munkanélküliségen kívül, ami ráadásul csak relatív munkanélküliség, mert szerencsére ott van nekem a fordítás. Ez ilyen pszichológiai izé, de dolgozom rajta - egyrészt sokat mantrázom, hogy nagyon jó most nekem, másrészt egyfolytában állást keresek, és holnap reggel 10-re megyek egy állásinterjúra. Szurkoljatok nekem, jó? Meg azt is kitaláltam, hogy ha valahol találok végre egy nyitva tartó papír-írószert, veszek többek között öntapadós jegyzettömböt, ha nem túl drága, írok listát arról, hogy az, akiről a honvágy elhiteti velem, hogy hiányzik, valójában miért nem hiányzik, és kiragasztom valami jól látható helyre, hogy amikor befordulok, akkor szem előtt legyen. A sok negativitásért kárpótlásul meg küldök egy képet, ami egy viszonylag hétköznapi, de attól még tök vicces jelenetet illusztrál: kinyílik a város közepén egy garázsajtó, és kisétál rajta egy ló. (Ez azért van, mert nagy

A parton - feltehetőleg azért, hogy imponáljon nekem - Ruben fogja magát, és bemutat egy planket, aztán lemegy fekvőtámaszba, mármint behajlítja a könyökét, és így is eltölt még fél percet, aztán ugyanezt előadja úgy is, hogy arccal felfelé néz. Egyrészt not impressed, mert előbbit még én is meg tudom csinálni, másrészt embarrassed, mert azért a tengerparton nem kevés ember volt ebben a pillanatban, és mindig nehezebben viselem, hogy valaki hülyét csinál magából, ha sok szemtanú van, harmadrészt wtf, mert tényleg mit várhatott ettől a manővertől. Ja, ez még tegnap volt, ma nem mentem vele pancsolni, bár ma is hívott. Vajon kell annál komolyabb lépést tennem, hogy nemmel válaszolok a programajánlataira? Aaannyira nem szeretnék konfliktust, és aaannyira nem szeretném megbántani. Meccsnézés közben a magyar nő, akit a meccsnézés kapcsán ismertünk meg Pannáékkal, társalog. Elmondja, hogy az ő egyik barátnője ismeri a vízilabdásokat, és egy csomó meccsre kivitte már őt, és bemutatta "

terjedő skálán mennyire köcsögség nem reagálni egy hétig arra, ha valaki ír neked, és ezzel a valakivel egyébként a kiutazása előtt napi-kétnapi kapcsolatban voltál? Szerintem legalább 10-es szintű. Elegem van ebből is.

Ruben ma is hívott a partra, úgyhogy lementem vele. Kb. két órát voltunk ott, meg még egyet sétáltunk, és ennyi idő alatt megállapítottam, hogy ez esélytelen. Kedves is, okos is, aranyos is, ezzel semmi baj, viszont annyira éretlen, mint egy ötéves. Egyszerűen idegesített. Nagyon elszomorodtam ettől, de aztán eszembe jutott, hogy ezt már otthon is játszottuk, csak akkor társkeresőn - voltak többen, akiknek én tetszettem, ők meg nekem egyáltalán nem. Van ilyen. Azért nem jó érzés. Egyébként nem hiszem, hogy megérdemlem, hogy se munka, se pasi ne legyen, tehát most már jöhetne valami elmozdulás, és leginkább munkaügyben, mert nem kell pasi, le van ejtve az összes, mind egy szálig. Csak munka legyen már, könyörgöm.

érdekes lelkiállapotra utal, hogy végére értem a regény fordításának, és ettől nem eufória lett úrrá rajtam, hanem majdnem elsírtam magam, hogy most mivel fogom elütni az időt, amíg nem lesz munkám. Teljesen készen vagyok. A könyvvel amúgy még van pár nap munka, mert el kell olvasni újra a fordításomat, ki kell kicsit pofozni, és csak akkor lesz készen teljesen. Ráadásul már megvan a következő könyv, kb. két hónapja írta a szerkesztő, hogy már tudja, mit akar nekem adni legközelebb. És közben már idegesít, hogy nem csinálhatok azt, amit akarok, akkor, amikor kedvem van hozzá, mert figyelni kell másokra, miközben ennyire jó lakótársak szerintem a világon nincsenek - csendesek, kedvesek, jófejek, tök jókat lehet velük beszélgetni, de nem lógunk folyton egymás nyakán. Egy csomó alapanyagot nem találok, amit otthon csak úgy leveszek a boltban a polcról, és nem vagyok hozzá elég kreatív, hogy zökkenőmentesen megoldjam ezt a gondot, és ez is frusztrál. Mondom, teljesen készen vagyok. De most

A tegnapi couchsurfinges iszogatáson* volt egy spanyol srác, bizonyos Ruben, aki felvetette, hogy menjünk el a ma esti tűzijátékra. Mármint nem mi ketten, hanem sokan, de én is. Kayt is hívta, adott neki egy névjegyet, hogy Kay elérje, ehhez képest nekem személyesen írta be a telefonomba a számát, és kérte, hogy csörgessem meg, hogy a telefonján, amit amúgy otthon felejtett, megjelenjen a számom, és ma majd tudjon írni SMS-t, hogy mikor és hol találkozik a csapat. Aztán ma 3/4 4-kor felhívott, és mondta, hogy ő negyed órán megy le a partra, nem akarok-e csatlakozni. Mondtam, tök jó lenne, de muszáj fordítanom**. Azt mondta, ő legalább 7-ig lent lesz, menjek oda, ha úgy alakul. Én meg ki is gondoltam, hogy 6-kor befejezem a munkát, és lemegyek, bár fürdőruhát nem veszek, csak majd lábat áztatok, mert azért mégis. Aztán amikor felálltam a géptől, a következő gondolat fogalmazódott meg bennem: "Hülye vagy te teljesen? Csettint, te meg rohansz? Hányszor csesztél már rá erre? Szó sem

Akartam jelentkezni egy banki melóra, call centeres munka, tehát nothing too fancy, "semmi küli". Na, a mai couchsurfinges összejövetelen volt egy magyar srác, aki már megtette, ugyanehhez a bankhoz akar bekerülni. 5 körös állásinterjú van, 5 évre visszamenőleg leinformálják, minden munkaadóját felhívják, akinél ez idő alatt dolgozott, és valami irdatlan mennyiségű papír kell. Megismétlem: call center. Telefonálni kell. Izé. Lehet, hogy akkor én nem jelentkezem. Sebaj, így is van négy álláshirdetés, amire még most írni akartam, a couchsurfing után, de leragad a szemem, úgyhogy ezek reggelre maradnak. De izgi dolgok - sushi étteremben eladó/pincérnő heti 5x5 órában, 10-től 3-ig, németes call center egy online szerencsejátékos cégnél, fordítóirodánál aktakukac, valamint taxicégnél call center. Szóval most alszom egyet, aztán nekilátok, aztán fordítok, aztán megpróbálom reprodukálni a cominós hajókázáson tapasztalt ftira töltelékét, amit rizzsel fogok megenni. És közben nem érte

És azt tudtátok, hogy Szeles Mónika, világhírű teniszezőnőnk A dadus című sorozat egyik részében is feltűnt a kilencvenes években? Bizony ám :)

Szerda este fél 10-kor azért meglepődtem a hangszeres felvonuláson. De tetszett. Paolo kicsit kinevetett, amikor feljött a tetőre, és látta, hogy én már ott tobzódom, ráadásul videózom a menetet. "Neked még ez is új itt, igaz?" - kérdezte. Hát, igen. Többen mondták, hogy egy idő után fel sem fog tűnni, úgyhogy annál inkább örülök, hogy most még észreveszem, és tetszik is.

Azt mondja az egyik: "Gyerektábor Augusztusba". Kemény, kemény.

Írt a budafoki csoportom egyik tagja, hogy felmondott, jövő héten elmegy a cégtől, és vidékre költözik.Ezzel szerintem megszűnik a csoport, mert egy főre nem szokott tanfolyamot szervezni az iskola. Tekintve, hogy ez volt az egyetlen csoportom, azért ez elég nagy érvágás lenne most, ha otthon lennék :O Így viszont örülök, hogy a lány végre olyan helyen élhet, ahol szeretne, és olyan munkája lesz, amilyet szeretne. A pasit viszont sajnálom, mert esélyes, hogy így tanfolyam nélkül marad, meg a kolléganőt sem irigylem, aki megörökölte volna őket.

Egész délelőttös próbálkozás után elértem az elismertetéses irodát, és megkérdeztem, mikorra lesz meg a papír, hogy a diplomám, amit 5 év alatt szereztem, ér annyit, mint egy 10 napos kurzus, és azt a választ kaptam, hogy 2-4 hónap alatt. Köpni-nyelni nem tudtam elsőre, aztán megkérdeztem, egészen biztos-e, hogy ezt nem lehet meggyorsítani, mondta a nő, hogy egészen biztos, mert nagyon sokan jelentkeztek most erre a procedúrára, és fel kell dolgozni az adatokat. Mondtam, ez eléggé elszomorít, mert több állásajánlatom is van, interjún is voltam már, de addig nem kezdhetek el dolgozni, addig nem kapok munkát, amíg be nem mutatom ezt a papírt. Közölte a hölgy, hogy nagyon sajnálja, de ez akkor is legalább 2, de inkább 4 hónap, majd további szép napot kívánt. Kva szép, meg kell hagyni. Ez most sokkolt :O

ma brutális honvágyam volt egész nap, nem is tudtam tőle csinálni kb. semmit. Még az is csak keveset segített, amikor olvastam némi hírt. Nem akar meglátogatni valaki pár napra, egy hétre?

Jó, hogy van ez a szúnyogháló a szobám ablakán, így csak percenként csíp meg egy szúnyog. Képzelem, mi lenne, ha még szúnyogháló sem lenne :O Nagy szerencse, hogy múlt pénteken elveszítettem a türelmemet, és elmentem helyi erkölcsit csináltatni, mert az otthoni hiteles fordítása, amit múlt kedden vagy szerdán adtak fel, már nem emlékszem, azóta sem ért ide. Elsőbbségivel, ajánlva jön, és másfél hét nem volt neki elég arra, hogy idetaláljon. Mennyire ideges lennék, ha úgy döntöttem volna, hogy megvárom, és csak utána kezdem el az elismertetési folyamatot :O

Húha! Extrém hosszú beszámoló, de vannak képek :) Fél 10-kor volt a találkozó St. Paul's Bay kikötőjében, innen fél órára busszal. Miközben loholtam lefelé a dombról, hogy el ne késsek (ötször fordultam vissza valamiért, amit elfelejtettem, ilyen még nem volt), találtam egy rövidebb utat a ház és a Balluta között, ez még jól fog jönni a későbbiekben :) Odafelé azon csodálkoztam, hogy a távolság van vagy 14 kilométer, de ezen a 14 kilométeren végig dúlnak valamit. Hol az aszfaltot törik, hol építkeznek, hol ronda, félbehagyott épületek csúfítják el a környéket, de hogy valamit mindenhol buherálnak, az biztos. Egészen otthon éreztem magam ettől :D Ennyire északon még nem voltam, és ez is nagyon szép hely, ráadásul akkora fákat láttam, hogy egészen meglepődtem. Málta beceneve "a Szikla", amiből lehet sejteni, hogy itt tényleg nincsenek nagyobb erdők, de még fű sem sok, részben ezért is fordulhat elő, hogy amikor több kilométerre innen tűzijáték van, az nekem olyan, mintha

Egyszerűen döbbenetes, hogy komolyan kilőttek egy utasszállítót valakik, és teljesen feleslegesen, teljesen ártatlanul meghalt 300 ember, ráadásul ebből 80 gyerek. Azt hiszik, elmennek Balira nyaralni, de nem, mert felrobban alattuk a gép, és meghalnak. Az is durva, hogy csak ezek után merült fel a hatóságokban, hogy esetleg le lehetne zárni a légteret egy olyan ország fölött, ahol lőnek. Tragédia. Az meg külön megrázó, hogy vannak olyanok, akiknek hozzátartozói ültek a hónapokkal ezelőtt eltűnt maláj gépen, ami azóta sincs meg, és most ezen is. Ezt hogy lehet feldolgozni? Nagyon kíváncsi leszek, kiderül-e, ki lőtt, és mi lesz a következmény.

Angolul. "Nem messze a legközelebbi buszmegállótól..." Köszi, sokat segítettél az érdeklődőknek :)

Szerencsére bedurrant a bölcsességfogam, úgyhogy most lüktet a fél fejem, meg nem tudom rendesen kinyitni a számat, de az eddigi tapasztalatok alapján hamar el fog múlni, mondjuk legkésőbb hétvégére. Egyszer most már rászánom magam, hogy kihúzassam, ha hazamegyek, mert kb. kéthavonta elmegy erre három-négy nap, és már unalmas. Ma is egész nap fordítottam, elég fáradt is vagyok. A szobámban nem tudok haladni, mert nagyon kemény a székem, és csak egyenes háttal lehet ülni rajta, hátradőlni nem tudok. De nem baj, mert rájöttem, hogy tök jó kis kuckót tudok építeni magamnak a vendégszobában, úgyhogy most erre szoktam rá. Az a napirend, hogy felkelek legkésőbb 8-kor, legkésőbb 9-kor leülök fodítani, aztán 1 körül van egy óra ebédszünet, amibe belefér A dadus egy része is ebéd mellé (most ez az aktuális sorozatom, és nagyon jól tud esni egy-egy rész), aztán 2-től megint csinálom, amíg bírom, tegnap például 7-ig, ma csak 5-ig, mert nem bírtam tovább. De haladok, és ez a fontos. Utána muszáj

Kiírtam, hogy vállalok magánórákat angolból. Sokan itt jönnek rá, hogy nem tudnak eléggé angolul ahhoz, hogy dolgozhassanak, ezért kell nekik tanár. Írt is egy nő, hogy a kislányának kellene órákat tartani, heti ötöt, mert akkor mehet itt iskolába, ha alapfokon tud angolul, mennyit kérnék. Mondtam, 8 eurót. Ezt úgy találtam ki, hogy körbenéztem, mennyiért kínálják mások az órákat, láttam, hogy 12-15 euró között, gondoltam, akkor én kérek 10-et, de nyilvánvaló, hogy ha minden nap akar jönni valaki, akkor tőle kevesebbet fogok kérni, mondjuk 8-at. Megjegyzem, ennyit otthon is elkér forintban bármelyik magántanár. Reakció: "Szia! Ne haragudj,de ez nekem nagyon sok!!Főleg ha azt nézem ,hogy egy 6éves gyerekről beszélünk és nem heti 2-3 alkalommal kéne hanem minden nap!!!Azért nagyon szépen köszönöm." Fú, de kiakadtam, azt a mindenit! Rendben, nagyon sok. Nincs közöm hozzá, miért sok neki, nem is érdekel, a magánügye. Itt meg is állhatott volna. Megkérdezte, mennyi, én mondtam

Van egy pasi az egyik "külföldiek Máltán" jellegű FB-csoportban, és valami egészen hihetetlen számomra, amit csinál. Ahányszor beírja valaki, hogy munkát keres a szigeten, odakommenteli a következőt: "Sok sikert hozzá! Én több mint fél éve vagyok itt, de még nem találtam semmit." Valaki már rá is szólt, hogy "kösz, ettől sokkal jobban érzem magam", de nem vette a lapot. Most meg kiírta egy srác, hogy elhagyta a telefonját ezen és ezen a buszon, ha valaki esetleg megtalálná, legyen szíves, hívja fel őt ezen és ezen a számon. Erre a pasi: "Mostanában megszaporodtak a telefonlopások. A feleségemnek tök egyszerű telefonja volt, mégis ellopták, úgyhogy esélytelen, hogy a tiéd előkerüljön. De ha gondolod, bemehetsz a rendőrségre." Mennyire sz*r lehet már ennyire negatív gondolatok között élni? És most nem arra gondolok, hogy a srác telefonja pikk-pakk meglesz, mert tényleg, ha eltűnik egy menő mobil, akkor az jó eséllyel úgy is marad, de egyrészt ezt m

Vérzik a szívem ezért a házért :( Miért nem lehet vigyázni az értékekre? Ugyanitt fogalmam sincs, a gépem miért csinál fekete-fehéret abból a képből, amit egy nagyobból vágok ki, de már halálosan unom.

Egyre feszültebb vagyok attól, hogy nincs munka, pedig lehetne, többen adnának, csak ahhoz kell a papír, ami intéződik, csak nem elég gyorsan. Az benne a szép, hogy ezt akkor sem lehetne máshogy, ha nem itt derült volna ki, hogy kell ez a papír, hanem még otthon, mert ezt csak itt lehet intézni, személyesen. Szuper. Úgyhogy most keresek más típusú munkákat is, aztán meglátjuk. Muszáj dolgoznom, mert nem bírok már itthon ülni, akkor sem, ha így tudok haladni rendesen a fordítással. Kipróbáltam egy újabb edzőtermet, ott is a stepet. Ebben a teremben van öltöző, de a szekrényt csak saját lakattal lehet zárni, viszont az edzésre nyugodtan be lehet vinni a táskát, bőven van hely. Annak a résznek, ahol az edzések vannak, üvegből van a fala, ezért végig ott ácsorgott néhány pasi, és bámult befelé. Nagyon cuki. A légkondit valami döbbenetes mértékben nem tudják használni - egész órán maximumon fújták ránk a hideg levegőt, aminek következtében óra végére kihűlt a kezem, és megfájdult a torkom

Miután péntek óta nem sikerült időt találni arra, hogy találkozzunk, mert folyamatosan a kollégákkal kell bratyizni munka után, késő estig, és ez még szerdáig így is lesz, nagyon érdekeset sikerült mondani. Nagyon tetszem neki, szerinte ő is nekem, és ha két ember tetszik egymásnak, akkor ott csak jó dolgok történhetnek. Meg valami olyasmi is volt, hogy az ő ajtaja mindig nyitva áll előttem. Tehát konkrétan közölte, mire kellek, és nem örült, amikor megmondtam, hogy ezt felejtse el. Az a csodálatos ebben, hogy egymás után jönnek ezek a tök egyforma alakok, és mindegyik úgy, hogy én nem is csinálok semmit, nem én keresem őket, nem én veszem fel velük a kapcsolatot, és momentán még csak nem is akarok pasit látni sem. Egyszerűen nem értem, miért történik ez velem, de kva unalmas, annyi bizonyos.

Claire hajnalban utazott el, a nappaliban eldobált sörösdobozt, a teli hamutartót, valamint a szárítót fullra pakolva persze itt hagyta. Döbbenet ez a csaj, na. Napközben fordítani próbáltam, több-kevesebb sikerrel. Annyit nem haladtam, mint amennyit akartam, de majdnem annyit igen. Nagyon bele kell húzni most már, nem lesz ez így jó. Este elmentem Paolóval és a barátaival, egy bolgár pasival meg egy magyar nővel iszogatni, megnézni a szomszéd falu, Gzira festáját, aztán csatlakozott hozzánk Panna, beültünk egy pubba, és megnéztük a VB-döntőt. Voltunk vagy tízen összesen, és én voltam az egyetlen, aki a németeknek szurkolt (csak a meccs kb. 30. percében döntöttem úgy, hogy szurkolni fogok, és ha már német szakos voltam, akkor úgy illik, hogy a németeket válasszam), és végül csak nekem lett jó a végén. Paolo barátai amúgy tök szimpatikusak, nagyon érdekes beszélgetéseik voltak - azért nem beszélgetéseink, mert én általában először külső megfigyelő vagyok, ha bekerülök egy közösségbe

Először tök jó volt, aztán kicsit rossz, aztán nagyon rossz, aztán kicsit jó, most megint kicsit rossz. Nem kellene, hogy ennyire nagy hatással legyenek dolgok a hangulatomra, de nem nagyon tudok mit csinálni magammal. Talán ha minden elrendeződik körülöttem, könnyebb lesz. Addig meg lehangol, hogy fogy a pénz, hogy nem úgy alakul a szombat estém, ahogy elképzeltem, és hogy kedd óta nem sikerült válaszolnia valakinek, akitől azért várnám a választ. Basszus, hogy lehetek ilyen?

Csütörtökön voltam kozmetikusnál. Azt a kezelést kértem, amit otthon szoktam, és már az előkészületekből sejtettem, hogy ezt nem fogom szeretni. És lőn. Az otthonihoz képest ez leginkább hentelésnek tűnt. Nagyon fáj, alig vártam, hogy vége legyen. Viszont a kozmetikus helyi lakos, Marsaskalán él, úgyhogy kicsit kifaggattam. Leginkább arra voltam kíváncsi, mikor találkoznak először az angol nyelvvel a máltai gyerekek, merthogy Máltán második anyanyelv szerepe van, és most kiderült, hogy csak az iskolában. Persze ez jó, mert így tudják megvédeni a saját anyanyelvüket, a máltait. A legérdekesebb pedig az volt, hogy kiderült, itt is van olyasmi ellentét, mint nálunk a városi-vidéki (bizonyos körökben). Marsaskala egy picike halászfalu jóval délebbre Sliemától, és nyilván nincs annyi turistájuk sem, mint Sliemának. A nő véleménye: Sliemában beképzelt, felfuvalkodott hólyagok élnek, akik otthon is az angolt használják, mert azt hiszik, ettől menőbbek. Amúgy ebben nem feltétlenül van igaza, m

Nem takarítja maga után sem a fürdőkádat (tegnap este centi vastag homokréteget sikáltam ki belőle), sem a vécét (ezt inkább nem fejtem ki bővebben), a mosogatást mondjuk megcsinálja, de azt is úgy, hogy mióta itt vagyok, egyszer sem pakolt el a szárítóról. Én itt máshogy viselkedem, másmilyen szokásaim vannak, mint otthon, ahol teljesen egyedül élek, és tényleg azt csinálok, amit csak akarok - itt használat után azonnal mosogatás következik, mosogatás után meg azonnal törölgetés és pakolás. Tegnap egész nap itt volt Claire barátnője, ültek a teraszon, a nappaliban, a tetőn, a konyhában, mikor hol, de ha elmentem mellettük, Claire úgy nézett rám, mint a véres rongyra. A buli emlékét ma egy eldobott, üres sörösdoboz őrzi a nappaliban, ami számomra megdöbbentő, viszont nem fogom összeszedni, mert csak. Ha Claire jófej csaj lenne, összeszedném, így nem. Legfeljebb akkor, ha holnap reggel úgy húz el, hogy azt otthagyja. Nagyon későn értem haza, éjfélkor. Lábujjhegyen közlekedtem, nehog

Meséltem, mennyire nem tetszett az, ahogy a srác nyitott. Ma írta, hogy este találkozhatnánk esetleg, beülhetnénk az egyik bárba, aztán mehetnénk tovább, neki vannak ötletei, kacsintás. Erre én azonnal visszakérdeztem, például milyen ötletei lennének, amire azt válaszolta, nagyon szép partszakaszok vannak itt Sliemában, meg van egy csomó pad. Ettől megnyugodtam, és úgy döntöttem, találkozzunk, miért ne, legfeljebb megismerek egy új embert. Azért Pannának megírtam, hová megyünk, és megkértem, hogy valamikor az este folyamán hívjon majd fel, hogy lássuk, megvagyok-e még. Fel is hívott, tök rendes volt tőle :) És minden rendben volt. Élőben nem nyomatta ezt a Don Juan-szöveget a srác, ami annyira idegesít engem. Sokat beszélgettünk, sokat sétáltunk, sokat ültünk egy tök jó parkban, ami tele van macskával, majd le is fényképezem egyszer világosban. Láttunk hullócsillagot, azonnal kívántam is, hátha. Van egy-két "red flag", de úgy gondolom, hogy majd kiderül, mi mennyire gáz, ha m

Ma főleg itthon ültem és próbáltam fordítani, több-kevesebb sikerrel. Arra jöttem rá, hogy ha lenne végre munkám, ez is könnyebben menne, ami azért szívás, mert ha lesz munkám, akkor időből lesz kevesebb. De hát így vagyok összerakva. Azért nagyon igyekszem, nagyon szeretném mielőbb leadni a fordításomat. Amúgy meg folyton fáradt vagyok - ma pl. ledőltem délután fél órára, és egyszerűen nem bírtam kinyitni a szememet, amikor kelni kellett volna, úgyhogy végül másfél óra lett belőle. Szörnyű... Utcakép, alján a tenger Ryan kedvenc mondása itt is menő: "Ha fogsz nekem egy halat, ma már nem leszek éhes. Ha megtanítasz horgászni, mindig lesz mit ennem." A virágok alatt kezdődik az utcánk Oroszlános kopogtatónk van, bár azt nem tudom, minek, mert garantáltan nem hallja meg senki a kopogást... Viszont szép. Még egy oroszlán, ezúttal egy kerítés tetején. Ilyenből ezret látni, mert az itteniek nagyon vallásosak. Végre találtam egy igazán jó szupermark

Írt egy bosnyák pasi, aki egy "külföldiek Máltán" jellegű oldalon bukkant rám, és megörült, mert egy településen élünk. Tök helyes, meg elsőre szimpatikus is volt. Elsőre. Beszélgettünk arról, ki mit sportol, ő nem sokat mozog, de mondta, hogy nyitott a javaslatokra. Beszélgettünk arról is, ki hova jár szórakozni, mondtam, én leginkább sehova, de visszautalva mondtam, nyitott vagyok a javaslatokra. Azzal búcsúztunk, hogy majd este beszélünk. Hazaértem az edzésről, láttam, hogy nem keresett, és úgy voltam vele, én ugyan többet pasinak nem írok, hogy adjon életjelet, már a nulladik pillanatban sem, mert írjon magától. Írt ő magától éjfélkor. Többször elmondta, mennyire szép vagyok, ami jólesik ugyan, de rossz jel. Aztán azt mondta, szerinte felesleges edzőterembe járni, egyedül is meg lehet oldani az edzést. Mondtam, a stepet nem annyira, és én azt nagyon szeretem*. Erre ő, hogy majd mutat ő nekem olyan programot, ami jobban fog tetszeni. Kérdeztem, mégis mi lesz az, erre ő, ho

Claire itthonról dolgozik, egész nap a szobájában ül, magára zárja az ajtót. A konyhához meg a fürdőhöz a szobám előtt vezet az útja, és bár egész nap nyitva volt az ajtóm, egyszer sem köszönt be. Amikor egyszer kimentem hozzá a konyhába, nagyon rövidre zárta a beszélgetést. Nem tudom, hogy ő ilyen, vagy velem van valami baj, vagy csak nem akar már megismerni senkit, mert vasárnap költözik, de ez így nekem nagyon fura. Paolo eljár dolgozni, 9-től fél 6-ig tart a munkaideje. Reggel összefutottunk, de nem nagyon villanyozta fel, hogy lehetősége van beszélgetni. Megkérdeztem, jól van-e már a háta, mondta, hogy nem, és kapott rá gyógyszert, de attól rosszul lett, ezért vesz majd egy másikat, csak az jóval drágább. A gyógyszerek nevét is megosztotta velem, de én ezeket már a következő pillanatra elfelejtem, meg aztán a lényeg szempontjából teljesen mindegy is. Ezek után elment dolgozni. Fogalmam sincs, mikor jött haza, ha egyáltalán hazajött, ahogy tegnap sem tudtam. Valószínűleg egyből b

Megvolt az első máltai futásom. Tanulságos volt. Sliemában nem futunk este 6-kor, mert 1. megfulladunk a melegtől, 2. megfulladunk az ezer autó kipufogógázától, 3. lépni sem tudunk a rengeteg embertől. Úgyhogy futni majd reggel járok, amikor az emberek még alszanak, és még hűvös van. A térdem jól bírta, de azért brutális volt felfutni arra a néhány dombra, ami útba esett. Nem baj, majd belejövök. 3,5 km volt a táv, de lehet, hogy felér egy szigetkörrel, amennyi emelkedő van benne.  Ma meg kipróbálunk egy edzőtermet Pannával. Nagyon kíváncsian vártam, és elég érdekes élmény volt. A lány, akihez mentünk, kedves meg aranyos, az órája a cím alapján brutálisnak tűnt, ehhez képest semmi sem volt. Voltak érdekes meg kreatív gyakorlatok, de nagyon kevés volt, és nekem a 10 perc bemelegítés mellett a 20 perc nyújtás enyhe túlzásnak tűnt, nem ehhez vagyok szokva. Meg aztán furcsán is tartotta a lány az órát, ezt Panna is így érezte. A zene semmi különös, ritmusa sem nagyon volt, a lány meg ös

Este 10-re hirdették meg a magyar bulit, de Pannáék mondták, hogy előtte üljünk be valahová, mert a bulin úgysem tudunk majd beszélgetni. Így is lett. Egy darabig a kikötőben ültünk, aztán egy Beer Garden nevű helyen, és bár mondtam, hogy nem kérek inni, végül egy csomó ocsmányságot ittam, fröccsöt, whisky-kólát meg egyéb szörnyűségeket. Ezek kellően ellazítottak, viszont a gyomrom teljesen készen volt, alig vártam, hogy reggel legyen, és lehessen reggelizni. Nincs mit tenni, utálom a piát. Szerelemhajó a Spinola-öbölben Beer Garden Szintén 11-kor odamentünk a bulihelyre, teljesen üres volt, mondta is a kidobó, hogy majd 1-kor kezd DJ Sterbinszky. Szerintem ez pofátlanság, de lehet, hogy csak nem járok eleget bulizni, ezért fogalmam sincs, hogy működik ez. Mindenesetre ekkor újból beültünk a Beer Gardenbe, további ocsmányságokat ittunk, majd fél 2-kor végre arra értünk oda a helyre, hogy már elkezdődött a buli. Nem jöttem rá, Sterbinszky mitől akkora istenkirály, de íz

1. Az olvasás. Egy hete nem olvastam egy sort sem, és már alig bírok magammal. Olvasni akarok! Remélhetőleg holnap már tehetem :) 2. A filmezés. Tök jól beleillett a napirendembe, hogy reggel és este megnéztem egy-egy 20 perces részt valamelyik sorozatból, vagy este egy 45 perceset. Itt, a hostelben erre nem nagyon van lehetőség, mert ebben például zavaró a nyüzsgés, amit amúgy szeretek. De holnaptól! Holnaptól már megint tehetem :)

Első körben áthurcoltam a nagybőröndöt a szobámba, ahová holnap költözöm át végleg. Nagyon előrelátónak bizonyultam, amiért nem egyszerre akartam átvinni mindent - ki is nyiffantam volna. Eddig fel sem tűnt, hogy a járda mindenütt milyen hepehupás, pedig eleget járkáltam rajta, igaz, bőröndöt még nem próbáltam húzni magam után. Ráadásul mindenütt ki volt téve a szemét, mert itt este viszik el, úgyhogy kb. minden tizedik lépénél kellett leemelni a bőröndöt a járdáról, aztán két lépéssel később visszaemelni. De megoldottam, sikerült, ott van a cuccom. Király! Holnap 11-ig kell kijelentkezni a hostelből, és akkor viszem a többit is. Kicsit szomorú vagyok, hogy elmegyek innen, mert tök jól éreztem itt magam, és hiányozni fog, hogy folyton nyüzsögjön körülöttem valaki, de hát ez már csak ilyen. Igyekszem minél előbb minél több ismeretséget kötni, meg aztán lesz két lakótársam, akik este 6-7 körül majd megjönnek minden nap. Csináltam képeket :) Sok szekrény! Franciaágy, saját íróa

A hostel lakói Kezdetben volt itt egy igazi, olasz mamma a fiával, őket nagyon kedveltem. Anyuka mindig mosolygott, mindig kedves volt, és folyamatosan főzött. Ők tegnap tűntek el, gondolom, hazamentek.  Aztán van a szobámban Ashley, aki egy 22 éves, okos, kedves amerikai lány. Művészettörténetet tanul, ezért is van most itt, mert Rabatban kellett megnéznie néhány templomot. Vele voltam tegnap a tengerparton.  Aztán van Anna, az orosz lány, aki 23 éves, és angolt tanulni jött, de vele az utóbbi napokban nem sokat beszélgettünk. Visszahúzódó, nem túl kommunikatív, fél használni az angolt, és szomorkodott, amikor jöttem, mert a tanfolyamon nem talált barátokat.  De tegnapelőtt jött egy spanyol lány, Imma, ő is angolt fog itt tanulni, de ő már most is bátran használja a nyelvet - olyan jól egymásra találtak, hogy tegnap együtt mentek várost nézni Vallettába. Meg itt van Kate, aki brit, és túl van az ötvenen. Olaszországban élt, eljött Máltára körülnézni pár hete, tetsze

Ma elég idegesen ébredtem, mert ma volt az első állásinterjúm. Reggeli után kicsit fordítottam, aztán játszottam a máltai nyelvtanítós appal, amit tegnap töltöttem le (van még egy tök jó máltai nyelvkönyvem is, de azt még nem néztem meg), hogy legalább köszönni meg elköszönni tudjak a helyi nyelven, aztán elindultam. Mivel a buszok furán közlekednek, a 19 perces útra egy órát szántam. Kellett is mind a 60 perc. Úgy kezdődött, hogy kb. 20 percig semmiféle busz nem jött, aztán amikor megérkezett, amivel menni akartam, és megkérdeztem, megáll-e majd a Publiju nevű megállónál, a vezető összezavarodott, kérdezte, melyik településre megyek, mondtam, San Gwannba, mire ő, hogy ő arra nem jár, majd egy utas hozzátette, hogy az egyébként is a másik irányban van. A Google Maps még sosem vert át, de gondoltam, ők helyiek, én meg nem, tehát akkor hallgatok rájuk. Utóbb kiderült, a félreértést az okozta, hogy ez a busz San Gwann határában húz el, a San Gwann tábla mellett, de nem hajt be a település