Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 14, 2009

Egyebek

Pénteken találkoztam Nikivel. Jól érzi magát kint, lehet, hogy egészen nyárig Erlangenben marad, amitől én azért kicsit szomorú vagyok :(, de annak örülök, hogy jól érzi kint magát :)   Idlekt hirdetőtábláján kb. egy hónapja az olvasható, hogy a programzáró eredményei LEGKÉSŐBB január 9-én pénteken kikerülnek a hirdetőtáblára. Milyen nap is van ma? 14-e, szerda. És mit mondott ma Sándor, mikor derül ki az eredmény? "Hát, úgy néz ki, LEGKORÁBBAN hétfőn." Ami 19-e. Gratulálok. Mindig ez van.   Ma kaptam még két jegyet, úgyhogy már csak kettőt kell beíratni, amiből már csak egyet nem tudok. Hurrá :)

Bence

Most már próbál direkt érzelmekre hatni, és így elérni, amit szeretne. Ha kinéz magának valamit, és azt mondják rá, hogy nem lehet, akkor a következő jelenet zajlik le. Görbülni kezd a szája, vörösödik a szeme meg a feje, és aztán az egyik kezével eltakarja az arcát. Kicsit így marad, aztán keserves sírásra fakad, és mikor már eléggé hullik a könnye, elveszi a kezét az arca elől, és megmutatja, mennyire szánnivaló is ő. Egyszerűen imádom :) És amikor meg jókedvű, még jobbann imádom, mert akkor meg nagyon-nagyon huncut :) Ha majd már nem tör ki a katasztrófa attól, ha anyukája elmegy a mosdóba, akkor remélem, szeret majd engem annyira a gyerek, hogy szívesen jöjjön velem ide-oda. Már alig várom :) Jaa, és még egy. Karácsonykor még nagyon instabil volt, csak úgy tudott menni, ha valaki fogta a kezét. Na, ehhez képest most már minden segítség nélkül száguld. Édes :)

49

Vasárnap ünnepeltük anyu 49. születésnapját és 50. névnapját, bár e két esemény napja ma, 13-án volt. Apu főzött "szokásos ünnepi menüt" (húsleves és ananászos csirkemell, évek óta nem lehet letaszítani a trónról, én is mindig ezt kérem :P), Tomi sütött almás pitét (amiben egy darabig segítettem, de mikor a tésztagyúrásnál kiderült, hogy ez a tészta bizony kényesebb, mint Borsószem királykisasszony, Tomira testáltam a feladatot, és inkább almát reszelgettem a töltelékhez - és lyukakat ütöttem a kezembe :D), én meg csináltam tiramisut. Zoli nem jött el, mert beteg, Tomi meg nem jött el, mert dolgozott. Anyu sok-sok szépet kapott, meg is állapította, hogy valószínűleg nagyon jó volt egész évben :) Volt ott Mucha-könyv, mécsestartó, Fotósuli, Világ meséi dvd-k, Tilda-könyvek…. És egy képeslap :) "Szeptemberben érkezem". Ez pedig azt jelenti, hogy kétszeres nagynéni leszek. De jóóó :) Már alig várom, hogy kiderüljön, Bence egy kisfiú vagy egy kislány nagy és erős bátyja...