Szenteste
Eleinte azon gondolkodtam, hogy itthon maradok ma, egyedül leszek, mert én itt lakom, akkor is, ha egyedül, és ráadásul még ajándékozás élményem is lesz, mert hát ott van a molykarácsonyi csomagom, azt majd ki lehet bontani. Anyukám erre azt reagálta, hogy erre nem tud mit mondani, és azt csinálok, amit akarok (ez utóbbit nem sértetten ám, hanem tökéletesen nyugodtan), Blanka megijedt, azt mondta, ő nem fog tudni teljes átéléssel karácsonyozni abban a tudatban, hogy egyedül vagyok itthon (mondtam, hogy BFF), majd végül egy harmadik ember meggyőzött: Magyarországon december 24. "A" karácsony, menjek szépen haza a szüleimhez, ünnepeljek velük. Úgyhogy a tervezett 9 órai kelés helyett 10-kor kivakartam magam az ágyból, bár akkor sem könnyen, megreggeliztem, beszereztem egy ajándék utolsó hozzávalóját, amit korábban jól elfelejtettem, majd megnéztem a Mixed Nuts című film 90 percéből 70-et, és közben becsomagoltam a mai és holnapi ajándékokat, mert úgy döntöttem, a holnapiakat ...