LizaGazdija

csodálatos volt. Későn keltem, átmentem ebédelni Tomi anyukájához, aztán hazajöttem, azóta javítok és készülök holnapra. Mostanában hagyom abba, már a fülemen jön ki. És még nem kezdtem el fordítani, pedig annak is meg kéne lenni most már holnapra. Holnap egyébként mindenki szurkoljon! Azt találtam ki, hogy azt mondom, csütörtökön jövök utoljára. Úúú, de várom, úúúú, de várom... Az érettségizők nem fognak örülni nekem, de ha semmi nem siklik félre, hétfőn már lesz tanáruk, tehát csak egy órára megy be hozzájuk helyettes. Bárcsak :)

"kényszerbetegség", ha az ember nem tud elaludni este, amíg le nem nyomta a bejárati ajtó kilincsét, hogy lássa, be van-e zárva az ajtó. Most például simán kinyílt. Meg is állt bennem az ütő. De most legalább 100%-ig biztosan tudom, hogy kulcsra zárt ajtó mellett alszunk.

ismét elégedetlen vagyok magammal, utálom a külsőmet, így aztán újra neki kell állni küzdeni vele. Tehát csütörtökre jazz vissza, falmászás vissza, de nem tudom, a táncokkal mi legyen. Az talán már sok lenne időben. Viszont fogyni kell, nincs mese. Készen vagyok magamtól, brr...

Tomival és a diplomával: Sok gyönyörű virág (annyira sok, hogy csak egy vödörben férnek el): Fülbevaló Tomitól:   Ez az a fülbevaló, aminek az egyik felét elhagytam ősszel hazafelé menet anyuékhoz. Tomi megszerezte újra :) Ajándékbontogatás: Gyönyörű takaró és párna, anyu keze munkája: A zebra és Bence: Sziesztáznak: Álomország tengerpartján, játékok közt:

A péntek pont olyan gázul indult, mint a többi hétköznap a suliban: már reggel annyira felhúztak, hogy délutánig kitartott a hatás. Hazarohantam a suliból, Tomi ebéddel várt, belapátoltam az ebédet, aztán rohantam tovább tanítani, aztán haza, aztán színházba, és rohanás közben az utcán még csak olvasni sem tudtam, mert szakadt az eső. Az FMK-ban megnéztük az Én és a kisöcsém c. operettet (!), ami tök jó volt, bár volt benne három színész, akik nagyon idegesítettek. Utóbb megenyhültem irántuk, miután Tomi felhívta rá a figyelmemet, hogy iwiw-en megtalálhatók: egyikük 16 éves, másikuk 17, a harmadik 20. Ez azt jelenti, hogy kezdők, ami meg azt jelenti, hogy még lehetnek jó színészek. A darab aranyos, humoros, az meg plusz poén volt, hogy a hangszóró mellett ültünk, így többször is frászt kaptunk két óra alatt :) Az jutott eszembe, hogy ezt szívesen megnézném máshol is, más szereposztásban. Egyébként 1934-ben íródott a darab, nem mai csirke, viszont tényleg nagyon aranyos. Ajánlom mindenk

Nem értem, hogyan akar egy kereskedő olyan kosztümöt eladni, ami már a 2 forintos próbababán is úgy áll, mint tehénen a gatya.

"Most már teljesen független, diplomás, felnőtt nő vagy. Eddig is független voltál, de most aztán végleg az leszel." Persze érzelmileg talán sosem. Akármi bajom van, akármiben bizonytalanodom el, azonnal anyut hívom fel. Ha nem őt, akkor Tomit, és utána rögtön anyut. Nem vagyok független, de nem bánom.

Reggel elmentem Lillához, hogy kicsit dobjon a fizimiskámon, aztán kb. november óta először teljes kört sétáltam Lizával. Liza ezt már kéri egy ideje, de én eddig nem mertem. Szerintem most egy darabig nem fog utalgatni rá, hogy ezt de szeretné… Kb. félútig nagyon lelkes volt, csóválta a farkát, úgy szökellt mellettem. Aztán lassult. Aztán még lassult. A végén egészen komikus látványt nyújtottunk, ezt a kirakatok tanúsíthatják: úgy jöttünk haza, mint egy vert sereg. Többen nagyon hülyén néztek a kutyára, még hülyébben rám, amikor azt hallották, biztatom a kutyát, na még egy kicsit, most már tényleg mindjárt otthon vagyunk, mindjárt felveszlek, aztán kapsz enni, és egész nap pihenhetsz, sok ez még neked. Ezek után érkezett anyunak egy ajánlott levél a rendőrségtől, ezen sírva röhögtem a múltkori rendőrséges kalandom után. Persze egész nap együtt voltunk, mégsem adtam oda neki, de este megengedte telefonon, hogy felbontsam, és persze hasonlóan komoly a tartalma, mint az enyémé volt: apu

meghalt Ibolya néni. Aztán felébredtem, fellélegeztem, hogy ez csak álom volt. Aztán rájöttem, hogy tényleg meghalt, már majdnem másfél éve.

Ma kértem időpontot az igazgatónőtől, kaptam is hétfőre, de sajnos ott, a tanári folyosón kiteregetődött, aminek nem ott kellett volna, mert rákérdezett: "De ugye nem akarsz elmenni?" Én meg nyilván nem mondtam azt, hogy ááá, dehooogy. Nagyon meg szeretne győzni róla, hogy maradjak. Annyira kellemetlen a helyzet... Úgy képzeltem, én mondom, hogy eljönnék, ő megkérdezi, miért, én megmondom, megbeszéljük, meddig maradjak még (addig, amíg új tanárt nem találnak), aztán max. két hét múlva már nem megyek dolgozni. Úgy tűnik, az élet nem ilyen egyszerű, túl kell esni azon a kínos jeleneten is, amikor az igazgató, egy-két igazgató-helyettes és talán egy munkaközösség-vezető jelenlétében ismét el kell mesélni, amit ma elmeséltem (nevezetesen azt, hogy valószínűleg nem vagyok középiskolába való, nem bírom kezelni a gyerekek rosszindulatát, úgy tűnik, angoltanár vagyok ugyan, de nem kiskorúak közé való), és akkor még mindig nem biztos, hogy elengednek. Nem tudom, van-e ehhez erőm, de a

186. oldal, már javában Jablonczay Lenke története. Most arra gondoltam, szintén antikváriumból beszerzem az Ókút és a Für Elise című regényeket is, azok is a családról szólnak. Teljesen más hangulata van egyébként annak, ha 1977-es kiadását olvasom a regénynek, mintha megvenném ugyanannyiért az Európa Diákkönyvtár 2008-as változatot. Szokták mondani, hogy hozzájárul a hangulathoz a érgi könyv illata. Lehet. Most pedig néhány kép a család tagjairól. Rickl Mária, Szabó Magda egyik dédanyja: Gacsáry Emma, Szabó Magda nagyanyja: Jablonczay Lenke, Szabó Magda édesanyja: Szabó Magda:

Kiderült, hogy Katáékat egy laza mozdulattal nem hívtam meg. Miután az első döbbeneten túlestem, mepróbáltam konstruktívan állni a dologhoz. Felhívtam őket (Matyi névnapja miatt persze amúgy is telefonáltam volna), és sűrű bocsánatkérések közepette bepótoltam a mulasztást. Még nem lehet tudni, mi lesz a dolog vége, mert ruhát próbálni fektetés után tud, és majd akkor derül ki minden. Nagyon szurkolok, és egy igazi idióta vagyok. Grrr.

Éjfél körül feküdtem le aludni, pedig jóval előbb akartam, de csak addigra sikerült rászánnom magam az egyedül alvásra. El is aludtam szépen, de kivételesen nem a fal felé fordulva, hanem kifelé. Valamikor éjjel felébredtem, kinyitottam a szemem, és azt láttam, hogy Tomi ott fekszik mellettem, és az arcomba néz. Ettől elkezdtem sikítani (már amennyire fél pillanattal ébredés után tőlem telt), és eltakartam a szememet. Erre Tomi: - Akkor legközelebb ne jöjjek haza?

Össze sem merem számolni, hányan jönnek el a diplomaosztómra :) De olyan jó érzés, hogy ennyire sokan lesznek :):) Remélem, mindenki befér, és nem találnak ki utólag semmi butaságot a szervezők. Kezd izgalmas lenni a dolog. Blanka, tévedtem: mégis izgulok. Már most, pedig még hol van a csütörtök 2 óra...

Ma megismétlődött ugyanaz a jelenet, ami tegnap is, így aztán az osztályfőnökkel való egyeztetés után holnap kiosztom életem első szaktanári figyelmeztetőjét. Nagyon őrlődöm a suli miatt. Menjek vagy maradjak? Ha mennék, akkor óriási kő esne le a szívemről. Nem lenne a sok neveletlen gyerek, aki akár még arra is veszi a bátorságot, hogy csak azért, mert mint a másik csoport tagját, nem engedem az órámon ücsörögni, a következőt mondjav rám: "Ez elmebeteg", és még pofán sem verhetem. Lennének szabad délelőttjeim. Olyan értelemben "szabad" délelőttök, hogy csinálhatnám a dolgomat: takaríthatnék, készülhetnék rendesen a nyelviskolás órákra, Lizával lehetnék, sétálhatnánk plusz egyszer minden nap, készíthetném a doktori kutatási tervemet, miután ma Andi néni elvállalta a témavezető szerepét arra az esetre, ha felvesznek a képzésre. (Szerinte amúgy felvesznek, ennek nagyon megörültem.) Az adószámos magánszemélyi státuszomat sem befolyásolná a dolog, csak annyi változás tö

Eddig tépelődtem, szóljak-e egy bizonyos barátnak (?), hogy jöjjön el a diplomaosztómra. Az előbb rájöttem, hogy neki is lesz most ilyenje, és ő egy szót sem szólt, hónapok óta nem keresett megint. Nem szólok.

Jamesszel kávézás van a belvárosban, és én nem fogok tudni elmenni, mert kosztümöt kell vennem, és azt este 6 után tudom elkezdeni, kb. 7-kor, mert addig tanítok. Hogy még rosszabbul érezzem magam, Tomi holnap este 8-tól hajnali 4-ig dolgozik, tehát egyedül töltöm az egész éjszakát, aminek a gondolatától is feláll a hátamon a szőr. Utálok egyedül aludni a lakásban. Megint dugulás van (talán nem írtam, de múlt szerdán már egyszer elmúlt), és ha ez holnap nem múlik el, akkor az lesz, hogy nem merek majd WC-re menni se, mert van olyan hülyeség, amit nem nő ki az ember. Én pl. továbbra is félek a sötétben. Igaz, a lakásban már nem, azt olyan 7 évesen levetettem, de a folyosóra nem merek kimenni továbbra sem egyedül sötétedés után. És akkor Liza sétáltatásáról még nem szóltam. Elcseszett egy napnak ígérkezik a holnap is :(

A mai nap újabb bizonyíték arra, hogy semmi keresnivalóm ebben az iskolában. Orvoshoz nem jutottam el, mert nem engedtek el a suliból, hiába állt elő az a helyzet, hogy a jobb fülemre semmit nem hallottam megint, a bal meg úgy bedugult, hogy gyakorlatilag tényleg nem hallottam semmit. Így csináltam végig az első három órát, isteni volt, de azért túléltem valahogy, és a gyerekek nem vettek észre semmit. (Szerencsére úgy kb. tudok szájról olvasni, ami hallás helyett ideig-óráig elmegy.) A 9.-ben többen úgy néztek rám, mint a véres rongyra, amikor megkapták a dolgozatot, a 12.-ben megint nem írtak esszét, a 10. meg a nap mélypontja volt így 6. órában, azt hittem, a helyszínen kapok agyvérzést. Biztos, hogy intő lesz a dolog vége, remélem, ofői, mert ezt a pofátlanságot nem fogom eltűrni. Ők az elit osztály az iskolában, ez a legnagyobb poén. Nagyon el vagyok keseredve, semmi kedvem bemenni közéjük, és velük tölteni az egész napot. Folyton azon jár az eszem, hogy ezt az időt tölthetném az

Ezt néztük meg ma Blankával és Tomival. Magyar film, Tompos Kátya, Elek Ferenc és Rába Roland játszik benne. Mások nem. Szokatlan a történet, pedig tulajdonképpen nem kéne annak lennie: a cselekmény lineáris, nincsenek flashbackek, se több szál. Szépen sorjában megtudjuk egy este történéseit. Meg merem kockáztatni, hogy a történet belső ideje éppúgy másfél óra, mint a film hossza. (Régen erre tudtam németül a szakszavakat, de már csak az rémlik, hogy Erzählzeit, ami az, hogy mennyi idő alatt mesélik el a történetet. A belső idő becsületes nevére már nem emlékszem.) Nekem tetszett a film, volt benne egy-két poén, volt benne egy-két izgalmas részlet. A végével van egy kis bajom. Nem volt konklúzió, így aztán nem tudom, miért mondták el nekem ezt a történetet. Aztán arra is gondoltam már, hogy igazából csak plusz egy jelenetet várnék a végére, és akkor az nem is akkora hiányosság, tehát nem is kell nekem emiatt elégedetlenkedni. Szóval tetszett. Jó film. Többször hittem, hogy lesz benne v

Döbbenetesen gyorsan jön, viszont nagyon lassan megy. Délelőtt angoloztam, délután Livivel és Tomival elmentünk falat mászni, mi Tomival másfél év után először, Livi most először. Meglepően jól ment mindannyiunknak. Arra mondjuk emlékeztem, hogy első alkalommal is fel lehet jutni már a kezdő fal minimum feléig, és ezt mindnyájan teljesítettük is, mégis meglepett. Sokáig hármasban másztunk, mármint egy mászott, egy biztosított, egy meg figyelt, aztán én elszakadtam tőlük, mert egy lány megkért, hogy biztosítsam, miután nem jött el a mászótársa, ő meg szeretne ettől függetlenül mászni, és a "recepción" ülő lány nem vállalta el, hogy biztosítsa. (Megjegyzem, az előző tulajdonos alatt, amikor még Ágó volt ott a főember, simán otthagytak csapot-papot, kártyát, teát, ebédet, ha valaki megkérdezte, nem biztosítanák-e.) Azt innentől kezdve nem láttam, Tomiék mire jutnak, csak annyit, hogy egyszer egyikük, másszor másikuk mászott. Magamról azt tudom elmondani, hogy kétszer is feljutot

nagyon rossz dolog. És még milyen rossz érzés. És milyen irigy vagyok. Fenébe.

I n books lies the soul of the whole past time.  ~ Thomas Carlyle ~ (Kb.: A könyvek őrzik a múlt szellemét.)

Igen, hajnali egykor. Kb. 11-kor kezdtem. Vázolom a helyzetet. Dr. Jamesnek szeretnék valamit adni hálám jeléül, amiért a konzulensem volt, valamint azért is, mert kettő közül az egyik kedvenc tanárom az egyetemen. Azt már sejtem, hogy egyrészt hímezni fogok neki, másrészt decoupage-olt dobozban valamilyen sütit kap: első körben a túrógolyóra gondoltam, de nem vagyok benne biztos, hogy nem fogja bizarrnak találni a túróból édesség gyártást, mint ahogyan az a német lány undorodott a Túró Rudi gondolatától is kb. tizedikben, amikor Dóri cserepartnere volt. Most ráálltam a hímzés problémakörére. Olyan minta kell, ami 2-3 óra alatt meghímezhető, mert több időm nem lesz, viszont csütörtökön szeretném odaadni neki az ajándékot a diplomaosztó előtt, és a hímzést vasárnap akarom megcsinálni. Eleinte képre gondoltam, amit bekereteznék, de most már az is eszembe jutott, hogy könyvjelzőt hímezhetnék neki, amin van valami bölcs mondás az olvasásról. Persze lehetne ez egy képen is. Egyetlen gondom,

A  book is like a garden carried in the pocket. ~ Chinese proverb ~ (Kb.: A könyv olyan virágoskert, amely elfér a zsebedben - kínai közmondás) A  room without books is like a body without a soul. ~ Marcus T. Cicero ~ (Kb.: Egy szoba könyvek nélkül olyan, akár a test lélek nélkül.) I  used to walk to school with my nose buried in a book. ~ Coolio ~ (Kb.: Iskolába menet mindig valamilyen könyvet bújtam - na, ezt én is elmondhatom magamról a mai napig, nevetnek is azon többen, hogy az utcán sétálva sokszor olvasok.) N ever judge a book by its movie. ~ J. W. Eagan ~ (Kb.: A könyvet ne a belőle készült film alapján ítéld meg - ez csak simán vicces, meg persze igaz is.)

Tegnap két könyvet szereztem. Az egyik az Exam Excellence, amiből tanítani fogok, a másik pedig Audrey Niffeneggertől "The Time Traveller's Wife". Nagyon régóta el szeretném olvasni, de eddig nem volt meg a bookstationnek. Most meglett, és bár nem volt olcsó (2300 Ft, én meg ennyit nagyon ritkán adok könyvért), megvettem. A Régimódi történet után valószínűleg ez jön. A karácsonyi ajándékokból még négy könyv van, ebből egyet nem tudok egyben elolvasni, mivel mesegyűjtemény, de a másik hármat igen. Ebből az egyik egy Joanne Harris-könyv, a másik kettő pedig a Fairy Oak második és harmadik része. A könyvektől függetlenül mesélném el, hogy most aztán van okom nagyon rosszul érezni magam, simán el tudom képzelni, hogy tényleg elküldenek, vagy legalábbis erős kontrollt kapok a nyakamba. Ez utóbbi nem lenne jó, ezért meg azért gázos, mert pl. ma megkaptam az érettségizőimtől a meghívót a tablófotózásra, ami jövő pénteken lesz. Konkrétan annyi történt, hogy beküldtek helyettesíte

Elkezdtem ma reggel a Régimódi történetet, és pusztán az utazások alatt olvasva eljutottam estére az 53. oldalra. Persze hátra van még 360 oldal. Az első 53 máris nagyon érdekes volt, csak attól a tíztől szenvedtem egy kicsit, ami a "szcénéről" szól, ahol az anyai és az apai ág története játszódott. Pedig az is nagyon izgalmas így utólag elmerengve, de elég nehezen jutottam túl rajta. Talán még nagyon reggel volt :) A történetnek már most annyi szereplője van, hogy nem is nagyon tudom követni. Kb. a hatodik családtagnál elveszítettem a fonalat, mégpedig egy olyan szófordulatnál, hogy "anyai nagyanyám anyósa", pedig ez sem olyan bonyolult elméletileg. Gondoltam rá, hogy fogok egy papírt, és lerajzolom a családfát, de az 53. oldalra már egészen jól képbe kerültem, az anyai ágon az anya dédszülei és nagyszülei szintjén ki kicsoda. Megnéztem a regény felépítését, és most lesz szó Szabó Magda anyai dédnagyapjáról, aztán a nagyanyjáról, aztán marad még 260 oldal az édesan

Tegnap délután olvasgatás és orvosnál dekkolás közben a végére értem. A fordítás helyenként elég fura, hogy mást ne mondjak, a történet sem mindig izgi, és humor nincs benne, csak nüansznyi. Viszont a legtöbb sztori nagyon-nagyon jó. Arra gondoltam, beszúrok pár képet azokról az állatokról, amiket Durrell begyűjtött az 1970-es évek elején az állatkertje számára, amit azért hozott létre, hogy a kihalás szélén lévő állatfajokat szaporíthasson, és visszatelepíthesse őket az eredeti élőhelyükre. Ő egy teporingo, Mexikóban él a képen részben látható méteres fűben szörnyen bonyolult járatrendszerben. Őt a regény megírásáig nem sikerült szaporítani. Próbáltam rákeresni, a könyv megírása után siker koronázta-e az erőfeszítéseket, de nem találtam semmi infót erről. Ő egy fekete-fehér kolobusz (a cím szerint kolóbusz…), akit sikerült szaporítani. Ő egy vörös kolobusz, akit ugyan nem sikerült elvinni Afrikából, mert nem volt hajlandó enni,, és elpusztult volna a hajóúton Jersey felé, de tal

majdnem minden adósságomat rendeztem. Levél feladva, emilek megírva, barátnők meghívva (aki nem, az ne vegye a lelkére, percek kérdése), fordítás visszamondva (azt hiszem...). A sulin belüli tartozásaim közül az egyik köteg dolgozatot építettem le délután, a másik két köteget nem, és van még két köteg fogalmazás illetve levél is itthon, amiket a hétvégén szeretnék letudni. Nem szeretek suliba járni, nem jó nekem ott, és még az új órarendem is gagyi. Elveszítettem a péntek reggeli nuku első órát, és elveszítettem a szerdai esetleges lyukat is. Bezzeg a csütörtök hetedik órám megmaradt, pedig hogy utálom. Ma hazudtam. Hát, nem jó érzés, de úgy éreztem, máshogy nem tudom megoldani. A következményeket viselem.

érzés, amikor egy volt osztálytársamtól egészen hivatalos, távolságtartó emilt kapok, miközben nem hivatalos személyként ír nekem. (Ténykérdés, hogy senkivel nem tartom igazán a kapcsolatot, és soha senkivel nem lettünk barátok, de ettől még ez nekem nagyon furcsa.)

azt látni az etr-ben, hogy a nevem mellett a két szakom ki van húzva egy-egy fekete vonallal.

Aki esetleg nagykorúságára még nem tudná, azzal ezúton közölném, hogy egy középiskolai angol órán paprikaspray-t szétfújni nem vicces, viszont roppant debil és infantilis. Valamint nem is különösebben jó élmény, én du. 1-től este 6-ig éreztem a számban az ízét, az orromban a szagát, csípett a szemem, valamint fájt tőle a fejem is. Nem, határozottan nem vicces. És azt mondtam-e már, hogy nem a top ez az egész?

Elutasító nyugtát kaptam tőlük. Ok: ezt az űrlapot nem lehet interneten beküldeni. Akkor mi a lótüdőnek van internetes űrlap ehhez az ügyintézéshez, és miért lehet feltölteni az internetre? Innen is gratulálunk ehhez a teljesítményhez. Tényleg kafkai.

- Szerintem jobban jársz, ha kinyomtatod a könyvet. - De nem tudtam megnyitni, amikor átküldted. - Nem tudtad megnyitni? - Nem. Elő kell rá fizetni, csak akkor lehet megnyitni. - Dehogy kell, tök ingyenes. - Akkor még nem próbáltam megnyitni, mert még nem volt szükség rá.

a dugulásnak! Halálosan unom most már, hogy nem lehet fürdeni, mosni, mosogatni, és lassan már mosakodni sem. Egyébként érdekes módon most szombat este nagyjából elkerült a hétfői suli miatti szokásos letargia, cserébe most előjött rajtam, és fizikai tünetekben kezd manifesztálódni a frusztrációm/szorongásom, amit a holnapi nap okoz. (8-tól fél 2-ig suli, fél 3-tól fél 4-ig angol, majd fél 5-től 6-ig angol. Utóbbi két program egyikének helyszíne sem az otthonom, talán ezért is vagyok különösen frusztrált.) Amúgy Nénje levelét nem adtam fel múlt hétfőn, az intézkedős napomon, de kedden se, szerdán se, még ma se. Sőt. Még meg sem írtam. Annyira utálom magamat ilyenkor. Nem tudom, most még nekiállok-e, vagy inkább megint halasztom holnapig. Nem lehet, hogy lemaradjon az eseményről. Nem. Kész. Olyan nincs. Ha azért marad le, mert nem akar állati sokat utazni egy(-két?) napért, azt megértem, de miattam nem maradhat le róla. Egyébként Rékának sem írtam egy sort sem, pedig nem mostanában vége

Befejeztem a Mézescsók Cerberusnak című novelláskötetet. Holnap kölcsönadom Az ajtót, ami kissé feszélyez, de reméljük, viszontlátom még. Azt, hogy mit olvassak holnaptól, még nem találtam ki, de legalább van két jelöltem: Szabó Magdától a Régimódi történet az egyik jelölt, a másik meg Gerald Durrelltől a Fogjál nekem kolóbuszt! című regény, amelynek létezéséről egészen két héttel ezelőttig nem is tudtam, pedig nagy Gerald Durrell-fan is vagyok. Lehet, hogy ez utóbbi művet lenne érdemes elővenni. Lehet, hogy nem árt egy kis stílusváltás. Persze stílusváltás fronton a legtutibb történetem az, amikor egyszer hetedikben éjjel egykor befejeztem az Üvöltő szeleket, és nem bírtam elaludni, olyan nagy hatással volt rám a mű, ezért aztán a könyvespolcomhoz ballagtam, és hosszas mérlegelés után lekaptam a Zabhegyezőt, majd azonnal olvasni is kezdtem. Elég sokkoló élmény volt, azóta törekszem a kevésbé éles váltásokra olvasáskor :) Hetedikben egyébként még simán megcsináltam azt, hogy egész éjje

Az összesen 90 nap. Utánanéztem: naptári nap. Március 6-án telik le. Kíváncsi vagyok.

Megpróbálok az Ügyfélkapu segítségével adószámos magánszeméllyé válni, és közben sűrűn káromkodom.

"(...) a harmadik parancsolatot, ha Magyarországot vállaltad istenfogalmadul, külön hangsúllyal elismétlem előtted: ne vedd fel hiába az ő szent nevét. Nincs annál nyomasztóbb, fiam, mint lépten-nyomon valami hétköznapi alkalmakra használni az ünnepre szánt fogalmakat, ne ordítozd örökké, hogy magyar vagy (...)" A kiemelés tőlem származik, és azt hiszem, bőven vannak, akiknek ezt az idézetet érdemes lenne olvasgatniuk. 

 

Tomi reggel fél tízkor halkrémes pirítóssal ébresztett. Reggeli előtt/közben/után megajándékoztuk egymást Valentin-nap alkalmából: én egy szál gyönyörű rózsát, egy Kinder tojást, valamint egy marcipánszeletet kaptam, ő pedig egy verses merített papíros képeslapot és egy doboz bonbont. Ezek után elment a délelőtt azzal, hogy mit is vegyek fel szánkózáshoz. Néha tényleg akár egy fél napot is el tudok szúrni ilyen hülyeségekkel. Tomi a végén már azzal vádolt, hogy nem is akarok szánkózni. Végül kitaláltam, melyik nadrág, póló és pulcsi elég "játszós" a csúszkáláshoz, Lizát átvittük megőrzésre a Bakátsra, majd elindultunk. Csak a parkolással fél óra telt el. Végül leraktuk az autót a Normafa úton, amire Tomi mondta, hogy onnan még 40 perc séta a Normafa, és nem megyünk-e ki inkább Pátyra az erdőbe csúszkálni, az már csak 20-30 percre van innen, és ott parkolni is lehet. Kis habozás után úgy döntöttem, nem. Erre Tomi: "Hát jó, de innen még 30 perc séta." Erre én: "H

Nagyon aranyos mese. Az első kb. tíz percben nincs szöveg, illetve alig, inkább képek mesélik el a történetet. Nagyon tetszett, nagyon-nagyon-nagyon jó. Egyetlen megjegyzésem, hogy a kutyák helyett talán érdemesebb lett volna más negatív szereplőt keresni, de ettől még tündéri marad a film. Nekem viszonylag sokáig volt utána rossz a kedvem, mert nagyon sajnáltam szegény Fredrickssen bácsit, hiába próbálta Tomi megmagyarázni, hogy az alkotóknak éppen az volt a célja, hogy ne sajnáljam, hanem örüljek, hogy de jó neki. A film előtt levetítettek egy Pixar rövidfilmet is, azonnal beágyazom. A mozi három teremmel nyílt meg, legalábbis úgy láttam, jegyet a büfében kell venni, és nem adnak jegyet, így aztán nem is határozza meg senki, hova ülj: oda ülsz, ahova csak akarsz. A filmen kb. nyolcan voltunk, így ebből nem is volt semmi kellemetlenség :) Mivel a mozi most nem tartozik lánchoz (Cinema City Csepel Plaza helyett most Cinema Csepel), egyetlen reklám vagy ajánló sem ment le a film előtt

Miután tegnap reggel gondoltam rá, hogy küldeni kell Livinek sms-t vagy e-mailt, nem küldtem, csak ma délelőtt. Ez már elég súlyos. A helyzet komolyságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy tegnap névnapja volt. Én, az ünnepmániás, elfelejtettem felköszönteni a barátnőmet a névnapját, habár a névnapja előtt kb. háőromszor mondtam neki, hogy majd a névnapját meg kell ünnepelni. Ez már tényleg a vég kezdete lehet. Ne haragudj!

A hó ugyan nem olvadt el, viszont nem jutottunk el szánkózni, miután reggel elöntötte a lakást a víz - ismét, és az egész nap a helyzet megoldásával telt. Így aztán most előrehozzuk a holnapi (Valentin-napi) mozizást, és 17:00-kor megtekintjük a Fel!-t a Cinema Csepelben. Hát igen, nosztalgiázunk egyez. Kíváncsi vagyok, mi lett a Cinema City Csepel Plaza helyén, hány teremmel üzemel a mozi, mi lett a többi hellyel, stb. Holnap pedig elmegyünk szánkózni. Muszáj. Akarok.

Mármint az, amelyik szeretett volna lelőni 22 embert, mert volt 22 rossz éve. Aztán vannak emberek, akik röhögnek rajta, és viccesnek találják az egészet. És vagyok én is, aki nem tudom eldönteni, sajnálni kéne vagy haragudni rá. Nevetni rajta biztosan nem. Az egyik blogger, akit olvasok, kikereste őt az iwiw-en, és a fényképe alapján én leginkább sajnálom ezt a srácot. Normális, jóravaló srácnak tűnik. (Megfigyelhetjük a holdudvar-hatás mechanizmusát, ugyebár.) Azért is sajnálom többek között, mert ha eddig volt 22 rossz éve, hát most jön 3-4-5 sokkal rosszabb, amíg majd ül, aztán ki tudja, még mennyi, mire visszailleszkedik a társadalomba, és esetleg visszaalakul emberré. Szerencsétlen.

Van a marcipánbéka, mint a családi legenda egyik főbb szereplője. Nem tudom, meséltem-e már, bár szerintem a 21. szülinapi tortám kapcsán igen, mindenestre elmesélem megint, hogyan is lett ő ilyen fontos a számunkra. Lehettem mondjuk 2 éves, maximum 2 és fél, bölcsibe jártam a Jókai Mór utcába. (A bölcsi helyén jó pár éve orvosi rendelő működik, kicsit sírtam is, amikor ezt felfedeztem, pedig nagyon utáltam a bölcsit - esetleg holnap ezt is elmesélem.) Egyik délután anyu hozott nekem egy marcipánbékát, amikor értem jött. Mondta, egyem meg. Teljesen megdöbbentem, elborzadtam, horrorisztikus volt belegondolni, hogy megeszem egy békát. Mondtam, hogy nem eszem meg, inkább vigyük haza. Anyu erre győzködni kezdett, hogy ez ehető, ezt direkt azért csinálják, hogy megegyük, ez nem igazi béka. Én úgy éreztem, ezt csak úgy mondja, hogy rávegyen arra, hogy megegyem nyomorult békát (mintha olyan jellemző lett volna valaha is anyura a hazudozás, vagy akár a white lie, dehát egy kisgyerekben nem kel

Felismertem, mely együvé tartozó könyvekről nem szóltam egy büdös szót sem a felsorolásban: nyilván azokról, amelyeket az Arany János Irodalmi Verseny keretében olvastam nyolcadikban és kilencedikben. Nem baj, ami késik, nem múlik, be fogom pótolni ezt is. Azért jó, hogy eszembe jutott.

160 könyv. Ennél nyilván sokkal-sokkal több lesz a vége, mert ez évekre lebontva csak alig 9 könyv, és ennél én többet olvastam, ebben egészen biztos vagyok. Mondjuk az évente 9 könyv sem lenne rossz eredmény, sokan nem olvasnak ennyit se, én viszont ennél jóval többet. Mondjuk a mesekönyveket nem fogok felsorolni, pedig de megdobnák a statisztikát :D Azért is jó egy ilyen összesítés, mert egy csomó író nevét megismerem - sok könyvnek csak a címét tudtam mindig is, az írót sosem jegyeztem meg. Egy csalás van a dologban egyébként: Szabó Magdától a Mézescsók Cerberusnak belekerült a felsorolásba, pedig még van belőle hatvan oldal. Azt még nem döntöttem el, felsorolom-e azokat a krimiket, amiket James órájára kellett olvasni - legtöbbjük nem annyira pozitív emlék, elég gagyik voltak szerencsétlenek. Ennek ellenére ők is könyvek, ha nem is jók :) Ezzel a kis áttekintéssel amúgy felmerült egy csomó pótlandó hiányosság. Főként persze a kötelező olvasmányok terén. Ami ténylegesen kötelező vol

Buzgó fordítgatás helyett nekiálltam összeírni, miket olvastam el eddigi életem során. Egy Excel-táblába írogatom be őket, szerzőnként az összes tőle olvasott művet. Ez nem könnyű vállalkozás, mert eddig már majdnem 23 évet éltem, kb. 18 éve tudok olvasni, és olvasok is orrba-szájba, szóval most elsősorban brainstormingolok egy jegyzettömbre (persze a gépen), aztán majd elrendezgetem a dolgokat. Már most legalább 100 könyvnél járok, és csak fél órája kezdtem hozzá. Az még külön móka lesz, amikor megpróbálom összegyűjteni mindazt a felsorolásra érdemes szépirodalmat, amit az egyetemen olvastam kötelezőként - legtöbbjük szerzőjére és címére már nem emlékszem, pedig nagyon-nagyon jók is voltak köztük. De egyelőre ott még nem tartok, egyelőre úgy általában gyűjtögetek, aztán majd odajárulok a polcom elé, megnézem, mik vannak rajta, közülük miket olvastam, és csak utána jön majd az egyetem. Pedig mennyire fordítanom kéne most ehelyett. Az a baj, hogy fáradt vagyok, megfáztam, és most se ked

Elmentünk a Postára Tomival, hogy az utolsó pillanatban befizessem a fordítós táborra az előleget (óriási összeg, ötezer forint). Eddig halogattam, mert éreztem, hogy ez nem lesz egyszerű kör. Nem is volt az. A következő párbeszéd zajlott le a banki szolgáltatásos pénztárnál. Én: - Jó estét kívánok! Tudunk olyat csinálni, hogy egy bankszámláról pénzt utalunk át két másik bankszámlára? Nő: - Miiiiiiii? (fejhangon, of course) Én: - Szeretnék pénzt átutalni egyik bankszámláról a másikra. Nő: - Milyen bankszámlára? Én: - CIB-re. Nő: - Azt nem lehet, mi csak Erste számlára és postakártyára tudunk utalni. Döbbent nézés az ablak innenső oldalán. Én: - Akkor hogyan tudok pénzt utalni bankszámlára? Nő: - Itt nem. Én: - De akkor hol? Nő: - Bankban. Én: - Milyen bankban? Nő: - Hát bankban. Itt már teljesen ledöbbentem, pedig megszokhattam volna, hogy ezen a postán normális embert nem alkalmaznak, csak egy rakás bunkót. Én: - De mégis, melyik bankban érdemes próbálkoznom? Nő: - A CIB-ben. Tomi (ne

Én: Nagyon viszket itt ez a valami, de nem tudom, hogy mi. Tomi: A lábujjad.

Az egyik csoportom annyira ellenséges, hogy tényleg nehezen bírom ki velük az órákat. Nagyon fáradt vagyok. Nem lehet tudni, kell-e akkor mennem ahhoz az új csoporthoz vagy sem, de azt már most megmondom, hogy holnap semmilyen körülmények között nem fogok kimenni hozzájuk, akkor sem, ha kiderül holnap, hogy kéne. Sajnos tanítványom van abban az időpontban, akit már nem fogok lemondani az utolsó pillanatban. Livi nem ér rá holnap, pedig tökre szerettem volna, viszont nem látom, mikor fogunk tudni találkozni, amikor mindkettőnk szinte csak akkor ér rá, amikor a másik nem. Idegesít, hogy egy bizonyos személy hívogat telefonon. Minden nap elmondja, hogy ő most már küldi az emilcímet, amire küldjem a fordítást, aztán nem küldi. Ezt hétfő óta játsszuk, és most már nagyon dühös kezdek lenni. Hátam közepére se kívánom ezt a fordításos mizériát, borzasztó, utálom. Amúgy meg is fáztam, ha még nem lenne elég bajom. Ma nekiállt esni az eső, de ha szombatra el merészel olvadni a hó.... Hű, akkor me

- Légy szíves, reggel ne kapcsold ki az ébresztőt a telefonomban, csak mondd neki, hogy szundi! - Még soha nem nyúltam hozzá a tetves telefonodhoz. - A picsába, hogy beszélsz?

Bárány (versek, 1947) Vissza az emberig (versek, 1949) Ki hol lakik (verses képeskönyv, 1957) Mondják meg Zsófikának (ifjúsági regény, 1958) Freskó (regény, 1958) Bárány Boldizsár (verses mese, 1958) Neszek (versek, 1958) Marikáék háza (verses képeskönyv, 1959) Sziget-kék (meseregény, 1959) Az őz (regény, 1959) Vörös tinta (filmforgatókönyv, 1959) Disznótor (regény, 1960) Álarcosbál (ifjúsági regény, 1961) Születésnap (regény, 1962) Pilátus (regény, 1963) A Danaida (regény, 1964) Hullámok kergetése (útijegyzetek, 1965) Tündér Lala (meseregény, 1965) Eleven képét a világnak (drámák, 1966) Fanni hagyományai (dráma, 1966) Alvók futása (elbeszélések, 1967) Mózes egy, huszonkettő (regény, 1967) Zeusz küszöbén (útijegyzetek, 1968) Katalin utca (regény, 1969) Abigél (ifjúsági regény, 1970) Ókút (regény, 1970) Kiálts, város! (színmű, 1971) A szemlélők (regény, 1973) Az órák és a farkasok (drámák, 1975) Szilfán halat (összegyűjtött versek, 1975) Az a szép, fényes nap (sz

Ha most elmennék fürödni, akkor reggel nem kéne. Ez azért lenne jó, mert újabban belépett az életembe egy rituálé: reggel 6:05-kor csörög először a mobil, ekkor mondom neki, hogy szundi. Csörög még 6:15-kor és 6:25-kor is. Múlt hétig a 6:25-ösnél másztam ki az ágyból, ám itt jön a csavar. Újabban a 6:25-ösnél is még csak szundi, de akkor odabújok Tomihoz, és úgy alusszuk át a 6:35-ös ébresztést, és együtt kelünk 6:45-kor. Ekkor még 15 percem van indulásig, na jó, 20. Mivel eddig még mindig lezuhanyoztam este, ez a 15-20 perc bőven elég volt mindenre. Tegnap este viszont hulla voltam, ezért gondoltam, majd reggel zuhanyzom, nem volt már erőm ahhoz a 8 perchez. Ennek következtében ma 28 perc alatt készültem el, és így már csak 10 percem volt ülni a tanáriban és révedni magam elé az első óra előtt. Ráadásul a fénymásolást is kapkodósan kellett megoldanom a 10 perces szünetekben, ami nem előnyös, mert helyette pl. ehetnék, ihatnék, vagy elmehetnék mosdóba is. Végső esetben akár révedhetnék

Ha a kutya a lábfejemre hajtott fejjel alszik, az azt jelenti, hogy szeret? Ha kék a lábujjkörmöm, pedig nincs rajta körömlakk, az azt jelenti, hogy eléggé fázik a lábam? Fél 2-ig a szokásos módon alakult a nap: suliban voltam, órákat tartottam. Fél 2-kor felpattantam a 66-osra, később a 3-as villamosra, még később a HÉV-re az Örsön. Emlékeztem rá, hogy az Örsről két HÉV is jó nekem Zsófiatelep felé, melyek egyike a Gödöllői HÉV. A másikra nem emlékeztem, ezért felszálltam arra, amelyik 10 perccel hamarabb indult, ez pedig a Csömöri HÉV volt. Ekkor már egy órája úton voltam, és hamarosan elfogyott Szabó Magda Örömhozó, bánatrontó című nagyon aranyos könyve. Feszülten figyeltem, mikor kell majd leszállnom, aztán hirtelen azt közölte a kedves hang, hogy "A következő állomás Csömör, végállomás." Nagyon örültem. Sírhatnékom támadt, amikor arra gondoltam, hogy most mehetek vissza az Örsre, és kezdhetem elölről az egészet. Ennél jobban már csak az dobott fel, amikor kb. fél perc mú

Az utolsó napon eljutottunk. Tomi végül úgy döntött, hogy eljön, és ott volt J. Andi is. Három helyszín közül lehetett választani, és mind ugyanazt választottuk. Később derült ki, hogy választhattunk volna mindannyian más helyszínt is, mert ugyanott kellett kolbászolni mindenkinek az első 5-10 perc kivételével. Nekem tetszett a kiállítás, bár valóban több köze volt egy nagyszabású szövegértési feladathoz, mint egy igazi nyomozáshoz. Persze azt csak nem mondhatták, hogy nesze, itt egy DNS-minta, elemezd :D Én a magam részéről szereztem néhány új infót, amiért érdemes volt elmenni a Millenárisra. A végén a táblát, amin írogattunk, sajnos le kellett adni, de a ceruzákat megtarthattuk :) Kedvencem a konklúzió című résznél a következő kérdés volt: "A bizonyítékok alapján kit hallgasson ki a rendőrség?", amelyre az egyik válaszlehetőség az volt, hogy "puma". Tomi indítványozta, hogy a pumát jelöljük meg, én meg elképzeltem, ahogy a rendőrség előveszi a pumát: "Kedves

Szeretném, ha a havazás akadályozná a közlekedést legalább hétfőn. Légyszi, légyszi!

Nem értem, miért jelölnek be olyan emberek, akiket még életemben nem láttam, a nevüket sem hallottam soha, és olyanokat írnak ki a Farmville-posztjaik fölé; hogy "Hálás vagyok a fiamnak, amiért meg tudtam növelni a farmom területét." Azt sem értem, miért veszi komolyan bárki is a Facebook különböző funkcióit. Van pl. a Ki a mai legjobb barátod? című elborult hülyeség. Vannak ismerőseim, akik ezt minden nap megnézik, és posztolják is a falra, hogy mindenki lássa, de ennél is szebb, amikor kommentálják. Van egy olyan csoporttársnőm, akivel tényleg vagy három éve nem beszéltem, mert egyszerűen nem futottunk össze az egyetemen soha. Na, neki kiadta ez az okoska, hogy adott napon én vagyok a 2. legjobb barátja, meg még felsorolt neki négy másik embert, akikkel szintén évek óta nem találkozott. A következő kommenttel jelent meg a poszt: "Nem tetszik ez az eredmény. Mi alapján írta ezt a Facebook? Velük évek óta nem találkoztam!" Jaj nekem... Aztán nem értem azt sem, hogy

megvolt a 7000. kattintás az oldalon.

Közös lónak túrós a csusza. Egyik szemem sír, másik üveg. Sokat akar a szarka, de nem bírja a szarkalány.

A jelenlegi helyzetemre az jelentene megoldást, ha írna a kiadó, esetleg két kiadó, hogy tudnak adni könyvet most azonnal, és úgy alakulna, hogy mostantól mindig tudnának adni. Akkor aztán beletanulhatnék a dologba, és lehetnék igazi műfordító. Vállalhatnék mellé filmfordítást is, már persze ha tudnék próbafordítást szerezni a rajzolt oklevelemmel. Ha az nem jönne össze, vagy összejönne, de még mindig lenne leköthető kapacitásom, vállalhatnék két nyelviskolai csoportot is. És végre megint mehetnék mozogni. Nagyon hiányzik. Most csütörtökön sem voltam jazzelni, mert egyszerűen annyira leszívott a suli meg a nyelviskola együtt, hogy nem volt erőm, inkább megpróbáltam fordítani. (Ami persze nem sikerült, de ez most más kérdés.) Úgy tűnik, veszünk nekem új mobilt. A jelenlegi december 13-án töltötte be az ötödik évét, és mindeddig gyönyörűen működött is, semmi gondom nem volt vele. Most viszont egy-két hónapja elég gyakran ordít, hogy SIM-kártya elutasítva, aminek az okára nem bírok rájön