Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 4, 2013

Szemléletet kell váltani

Miért vagyok ilyen sokáig egyedül? Mi lesz, ha egyedül maradok? HELYETT Majd jön valaki. Miért pont én maradnék egyedül?

Furcsa emberek

Aki fél órát beszél úgy, hogy egyszer sem vesz levegőt, és bár egyértelműen látja, hogy tökre nem érek rá meghallgatni egy kiselőadást a numerológia rejtelmeiről, csak elmondja néhányszor, hogy "Nem akarlak feltartani", de azért csak mondja, mondja, lelőhetetlenül. Nem tudom, gyerekkoromban hogy bírtam ezt cérnával, de most konkrétan a sírógörcs kerülgetett, hogy basszus, elvett fél órát abból az időből, amit anyuval lehettem volna. És ezen az érzésen az sem segített, hogy közben végig mondogattam magamnak, szegénynek nincs kivel beszélgetnie, de valakinek muszáj elmesélnie az élményeit. És akkor sem érdekel. Aki 36 fokban, tűző napsütésben, fényes délben (!) locsolja a növényeket hideg vízzel. Hihetetlen. Aki a margitszigeti futópálya kellős közepén ténfereg, andalog, csoszog. Nem mellette, véletlenül sem, hanem pontosan a közepén, hogy ha esetleg nem lenne elég, hogy futsz 5,3 km-t, akkor még kerülgetned is kelljen embereket, akik tesznek rá, hogy az ott amúgy a futók s...