LizaGazdija

Délután belealudtam a kutyás videóba*, aztán kb. 10-15 perccel később arra ébredtem, hogy a gyerek a telefonomon lévő videókat és képeket nézegeti, majd felvillant a Facebook Story. Gyorsan kivettem a kezéből a telefont, de már eltűnt addigra, amit csinált. Kerestem, posztolt-e valamit, úgy láttam, nem. Erre kaptam az értesítést, hogy 55 ember látta és nem tudom, mennyi lájkolta a képemet. A tojástartóból fabrikált hajót, amit amúgy nem állt szándékomban az ismerőseim elé tárni. Hát, így történt, hogy a gyerek posztolta életem az első Facebook Storyját. Az a szerencse, hogy nem róla készült képet/videót tett ki, mert akkor nekem bambi lenne (hogy Tomit idézzem, és ő is lenne az, aki gondoskodik erről). *kicsit álmos voltam, hiba volt javasolni, hogy fekve nézzük a vauvaut, de hát úgy szeretem, mikor bújik a gyerek

Szerintem most az összes olyan kisgyerekes szülő tapasztalatát írom le, aki van olyan szerencsés, hogy nem rúgták ki, hanem home office-ban dolgozhat, és közben otthon van a gyereke is. Nem tudom, mi lehetne ennél stresszesebb (a munkanélküliségen kívül). Eddig azt csináltuk, hogy én bent ültem a szobában 8-tól délig*, Tomi meg a gyerekszobában és a konyhában szórakoztatta Flórát. Már így is elég megterhelő volt azt hallgatni, hogy legalább félóránként két-három percig keservesen sírva hív, és dörömböl az ajtón. Próbáltam, hogy kicsit kimegyek hozzá, amikor még nem mennek a videóhívások, de ez nem működik, mert nem elégszik meg pár perccel, konkrétan húsz percig nem engedett vissza. Amikor végre kijövök a szobából, akkor azonnal felkéredzkedik az ölembe, és nem lehet letenni**, szóval elég szép kihívás mosogatni meg főzni. Még jó, hogy általában két napra főzünk, szóval utóbbi probléma csak minden másnap áll fenn. Most viszont Tominak már nagyon megterhelő, hogy ő nem dolgozik, mer...