Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 22, 2018

Csak mondja, mondja, mondja

Persze a mondandója legvégét sikerütsikerült csak elkapni, de azért valamit hallani belőle. Rengeteget szövegel, anyjára ütött. Ja, és azért van ott a kezem, mert közben már fontolgatja, hogy visszafordul, és pár perccel korábban rendesen bevágta a fejét, mert kicsit elmérte a lendületet, szóval készenlétben állok. Mondjuk nem sírt, de eléggé aktívan kellett győzködni, hogy nincs nagy baj, meg egyáltalán ne koppanjon a feje, az a tuti.

Egy hét Pest

Kép
Múlt héten otthon voltunk, a szüleimnél. Többnyire én meg Flóra, de Tomi kétszer is jött, amikor épp szabadnapja volt. Anyuék sokat babáztak, szemmel láthatóan nagyon szeretik egymást Flórával.