Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 27, 2019

Kettesben

Kép
Megbeszéltük, hogy mostantól minden héten elmegyünk valahová kettesben, és megkérjük a nagynéniket vagy a nagyszülőket, hogy addig vigyázzanak Flórára. Az első ilyen megmozdulás két hete volt, amikor anyuék jöttek. Szombat délelőtt koriztunk, aztán sétáltunk egy nagyot a Ringen. Nagyon jólesett. Az is, hogy Flóra simán elengedett minket: mosolyogva integetett, és egy jajszava sem volt, amiért otthon maradt. Persze rajtunk kívül a szüleimet ismeri a legjobban, velük találkozik leggyakrabban, bízik bennük, szereti őket. Még aludt is anyunak, amin én teljesen elámultam, mert általában ragaszkodik hozzám ilyenkor, de nagyon örültem, hogy így alakult. A második múlt csütörtökre esett, amikor is ebéd után elhúztunk mozizni. Megnéztük a Rontó Ralph második részét. Németül. Én mindig mindent angolul akarok nézni, Tomi meg németül (vagy magyarul), és mivel most csak a német nyelvű vetítés időpontja volt jó, hamar eldőlt, mi legyen. Csodálatos módon most először nem zavart, hogy németül besz...