LizaGazdija

Néha úgy érzem, szürreális az életem, és magam is szürreális vagyok. Rávettem magam végre, hogy elmenjek az erzsébeti uszodába. Eddig azért nem tettem, mert azt gondoltam, ha nem busszal megyek, akkor csak azon az aluljárón keresztül lehet megközelíteni, ahol hat-hét-nyolc évvel ezelőtt anyu idősebbik nagynénjét megtámadták, és amikor nem adta oda a táskáját, összeverték. A busz pedig ritkán jár: délelőtt óránként, délután óránként kétszer. Ezen kívül minden új dolgot félek kipróbálni, úgy kell ráerőszakolni magam. Tegnap este is már ott tartottam, amikor úgy éreztem, az útvonalterv sem akarja megmondani értelmesen, hol is kell akkor leszállni a buszról, hogy hagyom inkább az egészet, és megyek inkább a kispesti uszodába, ahová kb. 2 éves korom óta járunk, és aminek minden zegzugát ismerem. Az hiúsította meg ezt a tervet, hogy az uszoda honlapján található legfrisseb hír szerint most hétfőtől jövő vasárnapig tökre nincsenek is nyitva. Na szóval felcihelődtem. Mindent sikerült összeszed...

Én: - Most végül is nem is vagyok selejtes, hogy mindig begyullad a fülem úszás után, mert ha gyártanak füldugót úszáshoz... (vége ez lett volna: ... akkor másnak is van rá igénye, nemcsak nekem egyedül) Ő: - Nem akarlak téged bántani, de műlábat is gyártanak. És akkor ne verjem. (Ő: - Jó, csak rossz volt az érvelés. A mondat mindkét fele igaz, de nincs kapcsolat.)