Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 21, 2013

Balatoni nyaralás Blankával - 3. nap

Kép
Nem állítottunk órát, mégis mindketten felébredtünk 8:20-ra. Komótosan készülődtünk, megmosakodtunk, felöltöztünk, összecsomagoltunk, majd valamikor fél 10 körül elindultunk a nagy pakkunkkal a strand felé. Még első nap felfedeztem, hogy a kikötőnél van egy cukrászda, és mivel tök régen voltam cukrászdában, nagyon erős vágy támadt bennem, hogy most legyek. Blanka rábólintott, úgyhogy a bolt útba ejtése után a cukrászdában reggeliztünk egy-egy Morgan kapitány szeletet, ami finom. Kiderült, hogy a nyitás előtt negyed órával sikerült megérkezni hozzájuk, amit tökre nem értettem, hiszen tegnap már 7-kor, a nevezés kezdetekor ettek ott emberek, de aztán leesett, hogy nyilván kivételes alkalom volt, a Balaton-átúszás miatt nyitottak korán. Nagyon rendesek voltak, ennek ellenére kiszolgáltak minket. A sütizés után lesiettünk a strandra, és megkezdtük a mai programot, a buzgó semmittevést. Egész nap csak feküdtünk, süttettük a hasunkat, olvastunk, én kétszer fürdőztem is, strandkaját ebédelt...

Balatoni nyaralás Blankával - 2. nap 2. rész

Kép
Miután partot értem, visszamentünk a szállásra. Út közben betértünk a boltba, vettünk ebédet, és beszereztük a jutalom-kürtőst meg a sört. A szálláson kb. másfél órát lehettünk, zuhanyoztam, ebédeltünk, kicsit ejtőztünk. Aztán kimentünk az állomásra, felültünk a vonatra, és Badacsony felé suhantunk. Ugyanis azt terveztük az úszás utánra, hogy megnézzük Badacsonyt, és kicsit kirándulunk a hegyen. Végül is az lett, hogy megnéztük a kikötőt, a központot, az Egry József Múzeumot, majd felmásztunk a hegyre, de csak Szegedy Róza és Kisfaludy Sándor házáig, illetve ezektől egészen kicsit feljebb, mert Blanka azt mondta, szerinte ne erőltessük meg a térdemet, ha már eleve is fáj. Meg amíg én úsztam, ő sem lustult: hatalmasat sétált Révfülöpön, de tényleg nagyon nagyot, szóval kicsit ő is elfáradt már. Úgyhogy gyönyörködtünk kicsit a kilátásban, aztán visszamentünk a központba, megnéztük a vásárt, láttuk Ambrus Attilát, avagy a viszkis rablót, aki a kerámiáit próbálta eladni (fotó van, de nem...

Balatoni nyaralás Blankával - 2. nap 1. rész

Kép
Én olyan tájékozatlan vagyok, hogy fogalmam sem volt egészen mostanáig, hogy a Balaton-átúszás Révfülöpről indul. Amikor megtudtam ezt két hete, még mosolyogtam is, milyen vicces, hogy lesz az átúszás egyik szombaton, mi meg majd pár héttel megyünk Révfülöpre. Aztán elhalasztották az átúszást. Aztán a következő héten megint. Aztán mi eldöntöttük Blankával, hogy ezen a héten megyünk. Aztán csütörtökön kihirdették a szervezők, hogy most szombaton megtartják a rendezvényt. Én meg a Balaton-átúszás véletlenül pont ugyanakkor leszünk Révfülöpön? Ez nem lehet véletlen. Ennek az a célja, hogy átússzam a Balatont. Erre gondoltam. Évek óta szemezek amúgy a rendezvénnyel, de sosem mertem még belevágni, mert mindig egyedül mentem volna, és nagyon feszélyezett, hogy például hova teszem az úszás idejére a táskámat. Olvasgattam kommenteket felkészülés gyanánt, többen panaszkodtak, hogy az elmúlt években azoknak, akik nem az elején rajtoltak, nem jutott, csak XL-es póló, amit S-es meg M-es méret lé...

Balatoni nyaralás Blankával - 1. nap

Kép
Vigyázat, bő lére eresztett, képekkel bőségesen illusztrált bejegyzés! A tavalyi könyvhétre jelent meg Jeney Zoltán Rév Fülöpje, amit Blankával mindketten elolvastunk. Már akkor elhatároztuk, hogy ellátogatunk egyszer Révfülöpre, csak aztán tavaly nem szerveztük meg, elsikkadt a dolog. Idén aztán megjelent a Rév Fülöp Fajszföldön című regény, szintén a könyvhétre, és ennek örömére megígértük magunknak, hogy idén tényleg el is jutunk a Balatonhoz. És lőn. Blanka egy kb. egy hónapos intervallumban szeretett volna 2-3 napot pihenni (ezt az intervallumot két esemény határolta/ja), és végül is abszolút spontán eldöntöttük valamikor múlt hét végén, vagy most a hét elején (hétfőn? nem tudom már), hogy a mostani péntek-szombat-vasárnap lesz a nyerő. Mindketten nagyon vártuk már a péntek reggelt, hogy indulhassunk. Jó vonatot fogtunk ki, átszállás nélkül jutottunk le Révfülöpre kora délutánra, fél 1 körül. Azzal kezdtük, hogy elfoglaltuk a szállást. Egy régi üdülőben laktunk, régi bútorok k...