LizaGazdija

Amióta az eszemet tudtam, mindig ebben a lakásban laktunk. Amióta az eszemet tudtam, mindig akartam kutyát. A szüleim viszont nem engedték, hogy legyen, azt mondták, kutyát nem lehet tartani a harmadikon, de ha egyszer kertes házba kerülünk, akkor lehet szó egy kutyáról. Aztán kertes házba költöztünk. Nem emlékszem, pontosan mikor, de azt hiszem, vagy tavasz végén, vagy ősz elején, mert biztos, hogy jó idő volt, és az is biztos, hogy egyik pénteken még innen mentem suliba, a következő hétfőn meg már Erzsébetről. Ujjongtam, hogy végre lehet kutyám. A szüleim viszont nem határozták el magukat, húzták az időt. Minden egyes szombaton, amikor hazajöttek a piacról, apu elújságolta, hogy aranyos kiskutyákat árultak a piacon. Nekem nagyon rosszulesett, de nyeltem az elkeseredést. Egyik szombaton aztán megkérdeztem, miért nem vettek akkor kiskutyát, ha olyan aranyos volt. Apu azt felelte, azért, mert nálunk nincs gyerek, aki kutyát szeretne. Anyu ugyan rászólt, hogy ne csinálja már, de nem tudo...

Jani válaszolt az emilemre: már hétfőn elkezdődnek a jazzórák változatlan áron, ráadásul a Táncszínházban olyan időpontban, hogy simán odaérek Kelenföldről, rohanni sem kell :) És még az a nadrág is simán feljött rám, amiről kb. két hónapja azt írtam, közelébe sem érek az összegombolásának!!! Jól még nem áll, csak a széldzsekim alá mertem felvenni, de simán feljött :)