LizaGazdija

Két hete volt az az eset, amikor odacsődített anyuka, aztán nem is a gyereknek tartottam órát, hanem neki kellett mesélnem Budapestről. Megbeszéltük, hogy következő héten még abba a lakásba megyek, aztán már az újba, merthogy költöznek. Múlt héten fel is hívott csütörtökön, hogy mégse menjek, mert a költözés miatt összevissza van minden a nappaliban, de majd küldi az új címet, és ma várnak. Az új cím csak nem jött, csak nem jött, úgyhogy ma írtam egy SMS-t, hogy menjek-e, és ha igen, megkaphatnám-e az infót, hogy hol laknak most. Erre jött a válasz, hogy ne menjek ma, sőt most egy darabig egyáltalán ne menjek, mert sok a dolguk. Tekintve, hogy az eddigi tapasztalatok alapján aki így búcsúzik, sosem jelentkezik többet, azt mondhatjuk, hogy vége a koreás karrieremnek. És nem sajnálom. Kicsit sem. Az a helyzet, hogy azt a pénzt, amit kapok tőlük, nem éri meg a rengeteg utazás, a folyamatos variálás. Egyszerűen fárasztóak. Ezért aztán nem vállalok többet koreai tanítványt, így három...

Az nagyon jó móka, tényleg. Valóban igaz, hogy ha egyszer elharapod, utána napokig újra és újra meg fog történni, és mindig ugyanoda fogsz harapni. Azért remélem, előbb-utóbb meggyógyul a számban a seb, mert ez így elég kellemetlen.

Mára 60 perc "fartlec" volt kiírva az edzéstervben. Az azt jelenti, hogy időnként 50-100 méterre belehúzok, elérem a végsebességemet, aztán visszalassítok kényelmes tempóban. Alapvetően azt gondoltam, hogy bele fog férni két szigetkör, mert nem gondoltam, hogy annyira ki fogok készülni a belegyorsítgatástól, mint amennyire végül is kikészültem. Az első kör után megálltam, láttam, hogy 34 perce futok (ez életem legjobb szigetköre), tehát nem fog már beleférni még egy kör a 60 percbe, ezért úgy döntöttem, megcsinálom a két kört, csak onnantól, hogy ordítani kezd az időzítőm, nem fartlecezek többet. Így végül 69 perc alatt csináltam meg a két kört, ami 10,6 km. Most eléggé büszke vagyok magamra, bár este jó eséllyel sírni fogok, és még nem tisztázott, hogyan fogok holnap lábra állni.