Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 26, 2016

Napi fura

Egy részeg baráti társaság megy hazafelé kocsival az autópályán, megállnak könnyíteni magukon, majd egyikük, akinek a legtöbbet sikerült inni, és nem nagyon tud magáról, nem akar visszaszállni a kocsiba. Erre a barátai otthagyják, majd nem sokkal később elcsapja egy másik kocsi, amelyik feltehetőleg nem gyök kettővel közlekedett épp, és amelynek a sofőrje valószínűleg nem számított arra, hogy a sötét éjszakában egyszer csak ott fog állni előtte egy ember az autópálya kellős közepén. Az elhunyt barátait bíróság elé állítják segítségnyújtás elmulasztásáért. És a kommentelők nagy része nem érti, mi a baj azzal, hogy a vádlottak otthagyták a sértettet. Most tuszkolták volna be a kocsiba? Hát felnőtt, felelős a tetteiért! Különben is, természetes kiválasztódás és Darwin-díj. Ez azért elég ijesztő.