Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 2, 2011

Költözés

Kép
Marci átköltözött. Nem szeptember közepén, ahogy eredetileg megbeszéltük, sőt cipőtartó sem lett tegnapra, ahogy megbeszéltük, de ő itt van. Eddig viszonylag jól viselkedik, de nagyon jól teszi, ha leszokik a hajnali kelésről. Illetve ő tőlem akkor kel, amikor neki jólesik, de én nem akarok hajnalban kelni. Tudom, tudom, majd ha gyerekem lesz, kénytelen leszek. De egyelőre nincs gyerekem, csak Tominak van kutyája. Az így elsőre jó jel, hogy hiába volt itthon a kutya kb. 4 órát egyedül tegnap, semmit nem tett tönkre. Oké, a szobaajtót eleve nem is hagytam nyitva neki, mert úgy éreztem, nem akarom látni a papagájom félig megevett holttestét, amikor hazaérek. Így aztán még a papagájt sem tette tönkre. Viszont érdekesen alszik. Ez a két kép az elmúlt óra termése.

Szeptember

"Nem ízlik már étel s ital, fáj a torkom, de nagyon, és ez épp most utazásnál, segítene bajomon?" "Ez angina vogularis, megártott a dalolás, óránként egy bogárlábtól holnap jól lesz, nem vitás." (Törpi és Vörösbegy párbeszédéből :) )

Keserédes

Nem hangulat, csokizó . A Pozsonyi utcában található, valamikor tavaly nyitott, ha jól emlékszem, és egy kupont vettünk hozzájuk, ami 650 Ft-ért két jeges csokit meg két pillenyalókát ért. A jeges csoki rengeteg különböző ízben kapható, úgyhogy én amarettósat kértem, Tomi meg narancsosat, és megkóstoltuk egymásét. Nekem mindkettő ízlett, Tominak az enyém jobban. Ő a végén azt állapította meg, hogy több cukor kéne bele, én azt, hogy kevesebb. Hiába, nem vagyunk egyformák :) Az egész egyébként olyan, mint a jégkása, csak csoki ízben, és a jégnek nincs külön vízíze, hanem valahogy jól összekeverik a kakaóval. A narancsosban voltak narancshéjdarabkák is, az nagyon tetszett nekem. Ennél viszont jobban bejött a pillenyalóka. Ez egy darab pillecukor csokiba mártva, színes kis cukorkákkal megszórva, nyalókapálcikán. Nagyon dekoratív, és nagyon finom is. Kaptunk egy tejcsokisat meg egy étcsokisat, és kiderült, hogy a pillecukor sem egyforma bennük: a tejcsokishoz epres járt, az étcsokishoz van...