LizaGazdija

A hátam készen van, a pereckéim még nem. Nem baj, még csak négy órája kezdtem gyúrni a tésztát. Egyszerűen tényleg nem értem, miért kell nekem mindig sütni szeretetem jeléül. De közben szólnak a vadonatúj fejhallgatómban a karácsonyi zenék, és a vadonatúj körömlakkom is kiállta a próbát, egyáltalán semennyi nem kopott le belőle, pedig nem kíméltem. Ja, igen, mert anyuéknál ma megünnepeltük a névnapomat, és többek között a fejhallgatót meg a körömlakkor kaptam. Meg a gyerekektől SK szalvétagyűrűt, 3D-s karácsonyi képet, rajzokat. Meg még kaptam csokit, függönyt a bejárati ajtómra, arckrémet, méhviaszból készült díszeket. Arról nem is beszélve, hogy még Blankával is sikerült találkozni negyed órára, és tőle is kaptam csokit meg egy könyvet a kívánságlistámról, ami eléggé elöl volt, mert nagyon érdekel (Benyák Zoltán: Az idő bolondjai). A tavalyi molykarácsonyra kaptam az angyalkámtól az Ars Fatalist ugyanettől a szerzőtől, és imádtam, és nagyon kíváncsi vagyok erre a regényre, úgyhogy

nem került elő. Amikor pénteken odamentem a fiúhoz az aluljáróban, még mindig majdnem sírt, amikor mondta, hogy szerinte már nem is lesz meg. Most, amikor elmentem mellettük, ott volt a macskahordó, tökre megörültem, hogy mégis csoda történt, de nem: kaptak egy kiskutyát. Nagyon-nagyon aranyos, nagyon-nagyon picike, és már most szeretik. Azért a fiú szája még mindig legörbült, amikor rám nézett, de talán lassan majd túl lesznek a cicán, most, hogy van valaki más, akit szerethetnek. Arra gondoltam, kellene nekik sütni valamit karácsonyra. Jövő héten odaadnám. De nem tudom még, hogy mit. Meg hogy jó ötlet-e egyáltalán. Meg hogy miért akarok én ennyi rengeteg embernek sütni, hát erre egy pékség is kevés, komolyan mondom.

Többször mondtam már, mennyire szeretem a Humans of New York projektet. A ma esti poszton kicsit elsírtam magam. Azt találta ki ez a srác, pontosabban a barátnője, hogy segít olyan embereken, akik ilyen-olyan okból New Yorkban ragadnak karácsonyra, pedig a családjuk nem ott él. Úgy segítenek, hogy ezeket az embereket összehozzák olyan családokkal, ahol van még egy hely az asztalnál meg a kanapén, így aztán legalább néhányan nem magányosan töltik az ünnepet. Ez olyan szép gondolat, de komolyan! Jó, hogy vannak ilyen emberek. Már tavaly is futott a projekt, ez a kép az egyik "kiközvetítésen" készült.