Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 19, 2010

Emberek

Megkérdezte tőlem egy srác a Hősök terénél, hogy melyik kerületben vagyunk, amire én azt mondtam, szerintem a XIV. lesz a megoldás, de nem esküdnék meg erre, kérdezze meg mástól is. Megkérdezte. Bement ahhoz a céghez, ahová éppen én is igyekeztem, és egyszerre értünk a recepcióhoz. A recepciós lány elküldte azzal, hogy fogalma sincs, ami már önmagában is fura. De az, hogy utána percekig röhögtek a srácon egy másik csajjal, az gáz. A másik csaj ilyeneket mondott: "Meg kell nézni egy utcatáblát, kisfiam", valamint "Az ABC ismerete hatalom". Hogy valaki ennyire rosszindulatú legyen, hát ez nem semmi. Voltam vásárolni, és miközben válogattam a puszedlik között, mellém ért egy harmincpár éves apuka a legfeljebb kilenc-tízéves kisfiával. A kisfiú a kezébe vett valami sütit, majd megállapította, hogy nem ennek az ára van kiírva a polcra. Mire apuka: "Mert valami köcsög rossz helyre rakta vissza, hogy baszná meg a rohadék." Nekem erősen kerekedett a szemem, nem is...