Gyerekkoromban a sorozat első két kötete volt meg otthon. Az elsőt nagyon sokszor olvastam, ráadásul az 1939-es filmet is rengetegszer láttam, de a másodikat, ami magyarul Kalandok Óz birodalmában címen fut, csak egyszer olvastam el, akkor sem tetszett, mert végig azt vártam, mikor jelenik már meg Dorka, és csak nem került elő. Amikor néhány éve megtudtam, hogy összesen tizenhat kötetből áll a sorozat, úgy döntöttem, hogy apránként mindet beszerzem és elolvasom. Most került sor a második kötetre, és nagy szerencse, hogy újraolvastam, mert most már tudtam értékelni. Már az előszó is egy kincs, imádom. A továbbiakban meg az derült ki számomra, hogy hihetetlen humora volt ennek a Baumnak. Olyan váratlanul süt el olyan poénokat, hogy le a kalappal előtte, tényleg. Adott Tip, aki Mombi, a boszorkány nevelt fia, és mert nem kedveli a banyát, meglép tőle az életre kelt Tökfejjel együtt, és Smaragdváros felé veszi az irányt. Vándorlásaik során mindenféle fura szerzettel találkoznak, többe...