Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 30, 2020

Még egy kis Mikulás

Kép
Számomra meglepően könnyű volt felébreszteni a gyerekben az izgatott várakozást: egyszer kellett elmondani, hogy hamarosan jön a Mikulás, és hoz ajándékot, azóta naponta többször felmerül a kérdés, mikor lesz ez a nemsokára, nem ma-e véletlenül. Kiraktunk ma egy puzzle-t, Flóra egyből kérte, hogy még valamit játsszunk. Elővettem erre az egyik olyan játéktartó dobozát, amit ritkán nézeget - talán azért, mert az én gyerekkori plüsseimmel van tele, és a plüssökkel egyelőre még nem nagyon tud mit kezdeni, megnézegeti őket, rájuk mosolyog, és ennyi. No, ebből a dobozból egyszer csak előbukkant ő*: Flóra szeme egyből felcsillant, és lelkesen azt kiabálta: - Megjött a Mikulás! *Tavaly kapta az egyik nagynénitől és nagybácsitól Mikulásra, és karácsony után ebbe a dobozba tettük, hátha év közben is játszana vele. Azóta egyszer-kétszer vette csak elő ezt a dobozt.

Előrelátás

 Kicsit szomorúan állapítottam meg, hogy idén nem lesz magyar nyelvű kis könyv a csizma mellett 6-án reggel, pedig mindig szokott lenni. Jó, már kétszer is volt, végül is nem olyan régóta van még Flóránk :) Már eltöprengtem rajta, legyen-e akkor német nyelvű a könyvecske, amikor is kinyitottam a karácsonyi díszekkel teli dobozt, és ott figyelt benne két magyar nyelvű kis könyv a Mikulás/karácsony témakörről. Nagyon hálás vagyok a Mikulásnak, hogy tavaly ilyen előrelátó volt.

Advent

Kép
Idén először nem fenyő (vagy egyéb örökzöld) van a koszorúnkon. Eddig mindig vagy virágboltban vettem az ágacskákat, vagy Tomi anyukájától kaptuk (náluk a kertben van fenyő). Most a járvány miatt zárva vannak a virágboltok, haza meg nem megyünk, mert sem vinni, sem hozni nem szeretnénk a betegséget. Megkérdeztem egy itteni csoportban, ki hol szerzi be a fenyőágakat, amire kiderült, hogy több virágbolt is nyitva maradt mégis, plusz a Spar és a Hofer is árul ilyet, valamint a piacokon is érdemes próbálkozni. Na, neki is indultam pénteken, és a következők történtek: - a Sparban nem volt gally, csak kész koszorú, - a Hoferben ugyanez, - a környékünkön egy virágbolt sincs nyitva, - a piacon valóban árulnak fenyőágat: olyan hosszú, mint a karom, viszont annyi használható ágacska sincs rajta, ami a fél koszorúmra elég lenne, tiszta csoffadt az egész. Öt euróba kerül. Így esett, hogy inkább vettem 6 euróért 6 méter zöld selyemszalagot, és azzal tekertem körbe az alapot. Vicces módon pont nem v