Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 24, 2012

Évfordulók

Ibolya néni ma négy éve ment el. Egészen hihetetlen, hogy már ilyen régen. Emlékszem, amikor felhívott apu, és mondta, hogy meghalt, amire én úgy megdöbbentem, hogy visszakérdeztem: "Hogy mit csinált?" Pedig nagyon rosszul volt, de én persze abban reménykedtem, hátha meggyógyul. Mama ma éppen nyolc hónapja és nyolc napja halt meg, és ma lenne 77 éves. Erre kedvesen figyelmeztetett is a Skype, és javasolta, hívjam fel. Ezt legalább annyira nem szeretem, mint amikor azt hazudja a facebook, hogy Nagyi 2 perce lájkolt valamit, de mit lehessen tenni. Ha Mama még élne ezen a jeles napon, most a 77 magyar népmesét kapná tőlem ajándékba, mert az legalább olyan humoros lenne, mint amikor a 60. szülinapjára hatvanas égőt vettek neki apuék (sok egyéb mellett, de nekem csak ez maradt meg, meg az, hogy ő is viccesnek találta).