LizaGazdija

Michael Seed könyve, a Nobody's Child volt az első fordításom. Eléggé megrázó történet, arról szól, milyen pokoli gyerekkora volt az írónak, mennyit bántották, kínozták többet is. Az elolvasása után arra gondoltam, kész csoda, hogy ezek után pap lett belőle, nem tömeggyilkos. Az a történet is eszembe jutott, amikor Németországban egy tizenéves srác, aki éjjel-nappal horrort nézett, minden előzmény és látható ok nélkül különös kegyetlenséggel megölt egy ötéves kislányt, aztán az anyja azzal mentegette, hogy hát szegénynek négy éve meghalt az apja, attól lett ilyen. Azért jutott eszembe, mert amit Michael Seed megélt, szerintem sokkal megterhelőbb lelkileg, mint az apa halála, mégis ember lett belőle. (Mielőtt bárki furán nézne: Michael Seedet verte és szexuálisan zaklatta az apja, az anyja öngyilkos lett, a nagyapja szintén verte, a nagyanyja lelki terror alatt tartotta, és az iskolatársai is ott ütötték, ahol érték.) Amikor megjelent ez az új könyv, megkaptam anyuéktól szü

A könyvmolypárbaj miatt olvastam el néhány hónapja, de egyébként is gondolkodtam már rajta néhány éve, hogy újra elő kéne venni. Kíváncsi voltam, most mennyire tetszik, és mennyire értek meg többet (mást?) belőle, mint alsóban. Miután ez a módszer A kis hercegnél már bejött, ideje volt egy másik klasszikusnál is kipróbálni. Bejegyzést azért kap soron kívül, mert a párbajnak jó lenne már a végére érni, és a bejegyzés linkelése a feltétel. (A kb. 20-30 könyvre rúgó lemaradásomat nem tudom, mikor hozom be, meg hogy érdemes-e egyáltalán, vagy elég a molyos értékelés. Majd még kitalálom.) Nagyon tetszett. Humoros, nyelvileg zseniális kis történetek, amelyek mindig valami fontos tanulsággal zárulnak. A kedvencem a beképzeltségről szóló mese, a Bruckner Szigfridről, a fájós fogú oroszlánról szóló. Az annyira tökéletes minden elemében, hogy kedvem lett volna még egyszer elolvasni, mikor a végére értem. Azt hiszem, ezeket a történeteket érdemes három-négyéves gyereknek is felolvasni,