Mindefélék
Reggel, mikor a Budaörsi úton fagytam, mert késett a csoportom, láttam egy érdekes buszt. Az oldalsó táblái közül az elsőn az állt: 139A Gazdagréti tér, míg a hátsón: 3 Chinoin. Úgy elképzeltem, amint egy adott megállónál lecsatolják a busz csukló mögötti felét, és mindenki folytatja útját a megfelelő irányba :D Ma szóba került a suliban Schaffhausen az egyik óra előtt. Teljesen ledöbbentem. Nem emlékszem, hogy a Rheinfallnál a hajókázáskor felmásztunk-e Tomival a sziklára. Illetve mindkét eshetőségről vannak emlékképeim, ami azért fura, mert csak egyszer jártam ott. Jesszusom. Tegnap csoda történt. Kiderült az Időponttalan Kurzus időpontja. És még be is tudok rá járni. Ugyan Rada Roberta előadását üti 100%-ban, aminek nagyon nem örülök, mert tök jó az az előadás, mégis az lesz, hogy a szemináriumra fogok bejárni. Ez is megoldódott, jessz. Gondoltam, elmegyek a titkárságra (német), és megkérdem, mizujs az egyik órám terembeosztásával. A következő kiírás fogadott: "A mai ügyf...