Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 22, 2013

Új festőnő

Kép
Számomra új. Meg nem is festő, hanem grafikus, de ez most mindegy. Egy a lényeg: a Molyon találtam valakinek a karcában, és nagyon megtetszett az ott linkelt képe. Rákerestem mind a nőre, mind a képeire, és azt hiszem, valamikor hosszabb időt fogok eltölteni a képek nézegetésével. Gyönyörűek! Ráadásul izgalmasak is. Catrin Welz-Stein ről van szó, aki német (ha jól gondolom), és Malajziában él. Ez az a kép, amit a Molyon láttam, és - talán ezért is - ez tetszik legjobban:

Ráadás poszt

És azt mondtam már, hogy utálok nokedlit szaggatni? Nem? Akkor most mondom: utálok nokedlit szaggatni.  Sztrapacskát csináltam ebédre (kb. a következő két hétre, már megint :S), jobban sikerült, mint tavaly, amikor először próbáltam, de ez a nokedliszaggatás, hát ez a halálom. Majd beszakadt a frissen masszírozott hátam, azóta is fáj. Elképzeltem, mi lett volna, ha a krumplit nem behajítom az aprítóba, hanem lereszelem... Ja, mert voltam masszázson. Ez már a második alkalom volt. Most egy másik lányhoz kerültem ugyanabban a szalonban, és ő egy kicsit máshogy masszírozott, mint a múltkori, de tök jó volt ez a masszázs is. Ő kicsit erősebben meggyúrt, főleg a vállamat meg a nyakamat, amit én nagyon szeretek. Amíg a lábam volt soron, addig most is aludtam, illetve most tényleg aludtam, csak akkor ébredtem fel, amikor behajlította a lábamat, de meg is állapítottam, hogy most biztos stresszesebb állapotban vagyok, mint legutóbb, mert most álmomban is angolórát tartottam. Basszus, nem ...

Péntek

Feladat adott, két srác mégsem csinálja, hanem vihog. Odamegyek, mosolyogva, kedvesen, halkan mondom, hogy akkor "do this exercise, please", és mutatom is, melyiket kell, mire egyikük: - Elnézést kérünk, tanárnő, csak péntek van. Mire én mosolyogva, kedvesen és halkan: - Nekem is péntek van. És ettől nem lesz könnyebb a péntekem. Ezen mosolyogtak, és óra végéig felfüggesztették a vihogást.

Szeles tavasz

A nap mondjuk szépen sütött ma, de azért azok a széllökések egész brutálisak voltak néha. Egy alkalommal nem tudtam befordulni a sarkon, annyira fújt a szél, egy másik esetben meg alig tudtam kijönni egy ház kapuján. A mai  napirajz meg a szívemből szól, enjoy.