Cirkuszi kavalkád
Volt kuponakció, amelynek keretében 1500 Ft-ért lehetett 2. kategóriájú jegyet venni a Cirkuszba. Na, arról lemaradtunk, de találtam helyette olyat, ahol 1750 Ft-ért árulták ugyanezt a jegyet, és úgy éreztem, ez még mindig bőven megéri. Utoljára alsós koromban voltam cirkuszi előadáson, és nagyjából annyira emlékeztem belőle, hogy nagyon tetszett, de a bohóc miatt feszült voltam, mert féltem, hogy esetleg engem talál meg az interaktív programpontoknál. Ezek után úgy éreztem, muszáj elmennünk egy előadásra, és így is tettünk. A kupon jegyre váltása nem volt zökkenőmentes, amennyiben fél órát álltam plusz két fokban úgy, hogy előttem csak öten voltak, na de erre akár fátylat is boríthatunk: a lényeg, hogy sikerült végül megszerezni a jegyeket, és ma meg is jelentünk a délután 3 órai előadáson. Nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon sokféle számot mutattak be, voltak artisták, voltak zsonglőrök, voltak idomított állatok, volt bohóc. Meg kellett állapítanom, hogy a bohóctól még mindig...