Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 25, 2011

Vasárnap

Megcsináltam a második Jillian-féle tornát duplázva: minden etap után megállítottam a videót, és lenyomtam még egyszer az egészet. Nagyon kemény volt, 50 perc torna után 10 perc telt el, mire megint kaptam levegőt rendesen, viszont a kezem még most is remeg. Meglátjuk, mennyire lesz ez hasznos. Marcival voltam sétálni délután, miután este kicsit összevesztünk. Morogva jött felém, amitől én kissé megijedtem hajnali 1 környékén. Végül nem bántott, és reggelre összeszedte magát, délután meg elmentünk a partra, ahol szabadon futkározhatott. A színház felé meg visszafelé is. Találkoztunk pár kutyával, de egyikkel sem akart játszani, inkább csak úgy a saját örömére rohangált. Egyébként egész szépen hallgatott rám, főleg azután, hogy felfedezte, van nálam jutalomfalat. Haszonleső. Séta után megnéztem a Brian életét, mert azt csak egyszer láttam, az is nagyon régen volt, és csak nagy vonalakban emlékeztem a történetre. Vicces, vicces, de azért én most is sajnáltam Briant. (Akkor is, amikor elő
Nekem hiányzik az egyetem.

Szombat

Marci utazhatott egyedül a hátsó ülésen, tele is hányta, ahogy kell. Aztán nem értünk haza, mire Blanka megjött, és ez azért volt, mert későn indultunk el, ami meg azért volt, mert későn keltünk, konkrétan negyed 1-kor. Mindketten. Azért ilyen is szökőévente egyszer fordul elő, viszont jól mutatja, mennyire vagyunk fáradtak. De azért hazaértünk, és akkor Blankával csináltunk gyümölcssalátát, Tomi meg sütött rizskochot, aztán beszélgettünk, majd nem a Smoke Signalst néztük meg, mert a videó eszi a szalagot (megvan már vagy 10 éves, végül is örülhetek, hogy eddig jól viselte magát), úgyhogy néztünk együtt két rész Castle-t, és nem is én vetettem fel, viszont jól szórakoztunk, és Blanka utalt rá, hogy talán végignézi a sorozat eddigi részeit, szóval lehet, hogy megfertőztem a Castle-rajongással. (Bár ez csak olyan mérsékelt rajongás, mert pl. nem olvasgatom a színészek életét meg a sorozat hátterét. A Farm, ahol élünk ezzel szemben nem mérsékelt rajongás :) ) Aztán amikor Blanka elment, e