Múzeum és Mesterségek Ünnepe
Csütörtökön jó hosszú napunk volt megint. Nekem reggel 7-től este fél 10-ig tartott, és ez még csak a mászkálás. De jó volt. Reggel elmentem tanítani, aztán Lillához, és oda értem jött Tomi Marcival. Marcit le kell szoktatni a nyáladzásról, mert iszonyúan gusztustalan ám az, amikor ül elöl a lábamnál, dől a szájából a nyál, és akárhogy tartom a papírtörlőt, valahogy csak az a vége, hogy nyakig nyálas leszek 10 perc kocsikázás alatt. Ha megyünk valami hosszabb útra, és bizony megyünk majd, fog kapni valami abrakzsákhoz hasonló alkalmatosságot, és abba fog köpködni. Egyébként meg nem akarok igazságtalan lenni vele, akkor sem, ha Lizának nyomába sem érhet: nagyon régen fordult elő vele utoljára, hogy hányt utazás közben, és az utóbbi pár alkalommal már kiszállás után sem vonult el öklendezni. Szóval fejlődik. Remélhetőleg a nyáladzást is kinövi egyszer. (Csak a kocsiban csinálja, de ott a beszállás pillanatában elkezdi - nem kizárt, hogy kocsiból dobták ki, azért stresszel ennyire.) Hárma