Tervek
Aki nálunk tanít, annak mindig van min izgulni: 3 évente azon, meghosszabbítják-e a projektet, évente azon, a feltételek felülbírálásakor nem derül-e ki, hogy kevesebb hallgató jön majd, így kevesebb tanárra van szükség, stb. Bár határozottan az oktatás területén dolgozunk, a teljes munkaidő nem 24-27 óra, mint a közoktatásban*, hanem 38,5**, így kétszer annyi munkával érhetjük el azt a fizetést, amit pl. egy középiskolai tanár kap. A közoktatásban dolgozó tanár szabadsága kb. egybeesik a közoktatásban tanuló gyerekei szabadságával. Kb., mert a tanév két héttel tovább tart, cserébe két héttel korábban is kezdődik, nyáron simán meg lehet nyerni némi ügyeletet, táboroztatást, ilyesmit, és előbbi az összes többi tanítási szünetben is játszik. De mégsem 10 hét nyári szünetet kell megoldani max. 5 hét szabadságból, hanem max. 4-5-6-ot. Ezen okoknál fogva merült fel bennem, hogy a közoktatásban kellene angolt tanítanom legkésőbb akkortól, amikor Flóra elsős lesz. Ez már nem lesz olyan s...