LizaGazdija

Írt a kiadótól a szerkesztő, akivel együtt szoktunk dolgozni, hogy megjött a nyáron megjelent könyvem második kötete, szóljak, ha készen vagyok azzal, amit most csinálok, mert küldené, amint lehet. Úristen, mennyire jó!!! Legszívesebben rávetném magam a mostani könyvre, reggeltől estig ezt csinálnám minden nap, hogy a végére érjek két hét alatt (egyébként kivitelezhető lenne, gyorsan haladok vele, ha éppen van rá időm), és akkor már kezdhetném is a második kötetet. Hú, annyira örülök, alig bírok megülni egy helyben!

Többen is nagy rajongói a környezetemben, én pedig tavaly kaptam meg a születésnapomra. Idén már sorra is került. Hiába, ilyen várólisták vannak a polcomon, és akkor a Pixel még örülhet, van könyv, ami 4-5 évet is vár, míg végre hozzájutok, hogy elolvassam. Olvasás közben először az Ütközések című film jutott eszembe róla, meg az, hogy azt is újra kellene már nézni, majd észrevettem, hogy a fülszövegben használják is ezt a szót. Később eszembe jutott, hogy ez a könyv nagyon hasonlít Simon Márton Polaroidjaira is. A filmre azért, mert rövid betekintést nyerünk egy-egy ember életébe, aztán amikor az illető kapcsolatba kerül valakivel, hirtelen annak a valakinek az életére fókuszálunk. A Polaroidokra azért, mert csak egy-egy kimerevített pillanatot látunk mindenkiből, ritkán ismerjük meg az előzményeket, vagy tudjuk meg, mik lettek aztán a következmények. Amiben egyikre sem hasonlít Tóth Krisztina könyve, az az, hogy minden fejezet címe egy testrész, így a történet végére összeáll eg...

Ez is régi adósságom volt, bár nem egy embertől hallottam, hogy 25-26 éves kornál előbb nem érdemes olvasni. Igazából azt gondolom, érdemes lett volna előbb is, legfeljebb mást nyújtott volna. A szerelemről és más démonokról című könyvvel kezdtem Márquezt, és az nagyon tetszett nekem, mert nagyon vonz a mágia és a babonák világa. Reméltem, hogy a Száz év magány is hasonlóan jó lesz.   A regény a Buendía-család életet követi hat generáción keresztül, velük együtt pedig Macondo város születését, felvirágzását, hanyatlását, végül pusztulását. Attól vált számomra különlegessé a történet, hogy nagy egyetértésben megvan benne egymás mellett a mese és a valóság, olyannyira, hogy hajlamos voltam a valószerűtlent, a mesét is elhinni. Végül is miért ne történhetne meg olykor egy-egy varázslatos eset? Mondják, mindenkinek megvan a keresztje. A Buendíáknak is, nem is kicsi: magányra vannak ítélve. Akár egy tucatnyian élnek a dinasztia házában, akár ketten, mindig mindenki végtelenül ma...

Na jó, igazából még pont három hónap van addig, de én tegnap megrendeltem az első ajándékot, október közepén át is vehetem. Nagyon jó kis időszak következik: lesz Halloween, amit imádok, aztán lesz karácsony, ami meg a kedvenc ünnepem, ráadásul mindkettőre lehet hetekig-hónapokig készülni, mindkét esetben glédában áll a hangulathoz illő könyv és film, mindkettőre lehet majd sütni finomabbnál finomabb sütiket*, mindkettőhöz van egy csomó lakásdíszem... Nem mintha az őszi díszeket már felpakoltam volna, amúgy, mert tényleg ennyire nincs időm. De most nem panaszkodni akarok, hanem örülni annak, hogy ilyen jó ünnepek jönnek. Már alig várom őket! *Halloweenkor lesz megint tökös-fahéjas süti, mert tavaly nagyon bejött nekem is meg a diákoknak is, karácsonykor meg lesz nyomi bejgli, mint tavasszal, mert gondolom, megint szétreped majd az egész, meg lesz mézeskalács, mézes puszedli és sajtos pogácsa. Húúú.... Már csak az a kérdés, ki fogja ezt mind megenni, de majd csak kisütök valami...