- Angry Birds mignon. Nagyon finom volt, na meg szép is, és az sem számít, hogy nálam sosem ütött be az Angry Birds-mánia, és jó eséllyel már nem is fog. - Egy lemondott és egy megrövidült óra, ennek következtében jó kis délutáni alvás. (Közben kis híján a lakás felgyújtása, de ezt már meséltem. Azóta sem tettem túl magam azon, hogy hogy lehetek ennyire idióta. Meg szerencsés.) - Cserpes Danival. Jól kibeszéltük mindkettőnk magánéletét. Az volt nagyon vicces a történetben, hogy akik most a pultban voltak, még sosem láttak minket együtt, de ami még fontosabb, sosem láttak még fiúval érkezni, és azt hitték, egy pár vagyunk. Olyan pillantásokat kaptunk, ejha :D - Levi a szokásától eltérően két nappal korábban jelentkezett, mint ahogy ígérte. És így kiderült, hogy tényleg semmi keresnivalónk nem lenne egymás mellett, nincs miről beszélnünk, úgyhogy azt hiszem, most történt meg a végleges lezárás bennem. Meg kaptam egy jó adag önbizalomlöketet is, ami mindig jól jön az önértékelési pr...