Nyaralás
Vérzik az orrom. Tök jó. Egyéb bajaim is vannak, mióta megjöttünk. Nagyon szuper. Prága szép város, bár érdekes, hogy annak, amit láttunk, kb. a felére nem emlékeztem. Nyomokban sem. Pedig 2002 nem volt annyira régen, és annyira kicsi sem voltam már akkor. Érdekes. Szóval Prága szép, de annyi látványossága van, hogy a befogadására nem elég egy hét, ami nettó 4 nap. Gyönyörű épületeik vannak, a Moldva is gyönyörű, a szuvenírjeik is gyönyörűek. Szerintem vicces, hogy minden sarkon van egy Nepomuki Szent János, valamint minden második sarkon egy Sárkányölő Szent György, de persze érthető. A múzeumaik csodálatosak. Az emberek kedvesek. Az egy négyzetméterre jutó bunkók aránya jelentősen kisebb, mint itthon. Azért kedden eléggé ideges lettem a velem egykorúnak látszó Relay alkalmazottól, aki az egyik vevőt azért ordította le, mert nem volt a kezében kiszámolva az újság ára, nekem meg úgy tett, mintha nem tudna angolul, sőt később a részletek ismeretében rájöttem, hogy a köcsögjének volt p...