Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 29, 2021

Vegyél ruhát a gyereknek

Amíg jók voltak rá a babaméretek, simán rendeltem neten is, mindig biztos lehettem benne, hogy tudja majd hordani. Egyszer szívtam meg ruhapróba nélküli vásárlást, de aztán azokba a bodykba is belenőtt. Most viszont már nem baba, hanem kislány, ahogy ezt naponta többször le is szögezi, ha kicsúszik a számon, hogy "babám", és hiába tudjuk, hogy 92-98-as a mérete, attól még nem feltétlenül jó rá az így jelölt ruha, fel kell próbálni vásárlás előtt. Már nem praktikus neki a body, kellenének normális felsők, és kellenének bugyik is. Akadály: minden, de MINDEN zárva van a lockdown miatt. Semmilyen boltba nem lehet menni, ahol nem kaját, tisztálkodószereket, gyógyszert vagy szemüveget árulnak. Ez minimum még egy teljes hétig így is marad, de én addig lekaparom már magam, nem bírom nézni, hogy egymás után növi ki a ruháit, és nem tudok neki szerezni, csak be tudom blöffölni, hogy akkor jó lesz a 92-98-as méret, illetve az Amazon esetében a 2-3 évesre való (kösz, jól belőttétek). Nag...