Mozgásfejlődés
A következőket csinálja a kis hölgy: 1. Tegnap óta kúszik. Eléggé sajátos technikával, de halad előre. Néhány hétig úgy közlekedett, hogy gurult, tolatott, gurult, tolatott, hason fekve körbefordult, gurult, tolatott. Így felfedezte a nappalit és a jógatermet is, ahová baba-mama jógára járunk. Ez utóbbi nagyon megmelengette a szívemet, mert simán eltávolodott tőlem, amikor már harmadszor voltunk órán (heti egyszer járunk), és csak arra volt szüksége, hogy időnként megkeressen a tekintetével, és összemosolyogjunk, aztán ment tovább - ez azt jelzi, hogy egyelőre jól állunk, biztonságosan kötődő gyereknek tűnik. Most pedig már előre is halad. Felhúzza a jobb lábát, eldől jobbra, majd visszafordul hasra, és fordulás közben löki magát előre. Szóval kicsit olyan, mint egy imbolygó hajó, nagyon aranyos. Vicces módon legkevésbé a játékaival lehet motiválni, sokkal inkább kiskanállal és vizespalackkal. Reggel és este iszom egy kakaót, amit én csinálok, és nem meginni szoktam, ha kikanalazom, ...