Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 20, 2014

Még egy kis pók

Az érettségi idején még nem blogoltam, így biztosan nem örökítettem meg az eddigi legviccesebb pókos élményemet. A német írásbelin ültem valami vadidegen iskolában, és nagyon izgultam, amikor is hirtelen leereszkedett a plafonról egy kis pók, pont a feladatlapomra. Az első padban ültem, és a felügyelő tanár is észrevette az esetet. Eléggé mosolygott rajta. Én úrrá lettem a rám törő pánikon, mondván, a pók, ha nem ölik meg, szerencsét hoz, szóval nem véletlenül választott pont engem és pont a németen. Azért nagyon szurkoltam neki, hogy mielőbb hordja el magát, és szerencsére így is tett. A német érettségim meg tök jól sikerült. Hogy a pók miatt, vagy azért, mert okos vagyok (:P), az már sosem derül ki.

A BKK közlekedést szervez

Ha Budafokra megyek, a 4-6-os villamosról szoktam átszállni valamelyik kifelé tartó buszra (33, 133, 233, 33E meg ilyenek, bár nem tudom már követni, hogyan nevezgetik át őket, és éppen melyik létezik - sőt nem is akarom). Ma is így tettem, vállamon a bazi nehéz laptop, mindkét kezem tele könyvvel meg sütivel (100. óra volt a csoportnál, ilyenkor csinálok nekik sütit). Az a kellemetlen meglepetés ért, hogy egyirányúsították az utcát, nyilván nem abban az irányban, amerre nekem mennem kellett, így nyilván nem járt arra a busz. Semelyik. Már ettől kicsit ideges lettem, mert basszus, miért nem lehet ezt bemondani a villamoson, ami ott áll meg ettől a megállótól 10 méterre. Ja, tudom, azért, mert BKK. Ki volt írva segítőkész módon, merre van a legközelebbi buszmegálló. Térkép nuku, minek is az, ha nem vagy környékbeli, rohadjál is meg. Azt mondja, visszafelé nyíl, Karinthy Frigyes úti 33-as megálló, 220 méter, vagy visszafelé nyíl, Budafoki úton, a cukrászda előtt, 280 méter. Én meg néztem...

Búcsú-Cserpes

Amióta elhatároztam, hogy elmegyek, már nem is érzem magam olyan rosszul. Sőt - jól érzem magam. A tervezgetés izgalmas meg érdekes dolog, nagyon várom már, hogy ott legyek, de közben fura érzés is, hogy hamarosan máshol leszek, és nem egy vagy két hétig, hanem sokáig. És jólesik, hogy vannak, akik felajánlják, hogy szervezzünk búcsútalálkozót :) Ma például Esztivel cserpeseztünk egyet, mellé meg beszélgettünk egy jót. Tényleg jól éreztem magam, jólesett, köszi, Eszti :)

A pók

Ha jól értelmezem a helyzetet, a pók mára meghalt. Magától. Hmm, hát, ez elég érdekes meg fura meg nagyon kényelmes is nekem. Nem mondom, hogy nem örülök, mert de. Update: Vaklárma volt. A francba.