Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 29, 2015

Vollpension

Kép
Ez egy kávézó a 4. kerületben, a Karlsplatztól nem messze. A Bécsi fekete című blogon olvastam róla kritikát, és el is határoztam, hogy egyszer majd ellátogatok oda. Holnap fogok találkozni egy sráccal az egyik társkeresőről (találtam többek között egyet Ausztriában élő magyaroknak, ő ott volt), és gondoltuk, mehetnénk teázóba. Az volt a megállapodás, hogy mindketten keresgélünk, aztán ma este összevetjük az eredményeket. Na, hát neki az jött ki, hogy a teázók nagyon korán zárnak, úgyhogy találkozzunk a központban, aztán majd beülünk valahová. Nekem meg az, hogy a teázók nagyon korán zárnak, menjünk kávézóba, és rákerestem a Bécsi feketén, van-e ilyenből valami jó. Ekkor megint elém került a Vollpension, és megtetszett még a pálmaház a Burggartenben. Ha már így eszembe jutott ismét a Vollpension, megkerestem a Facebookon, és láttam, hogy ma estére felolvasó- és vitaestet hirdettek a menekültüggyel kapcsolatban. Eredetileg az éjjeli futásra akartam ma menni, de rövid mérlegelés után úgy...

Everest (2015)

Kép
Ha már így otthon ragadtam még egy éjszakára vasárnap, gondoltam, az angolóráim után elmegyek moziba. (Előttük megnéztem a Barátok közt legutóbbi részét, mert már két és fél éve, hogy leszoktam róla, azóta nem láttam egyet sem, és kíváncsi voltam, hol tart a sztori. Tényleg igaz, hogy ha évekig nem nézed, akkor sem maradsz le semmi lényegesről a történet szempontjából. Viszont jókat vigyorogtam rajta. Humoruk még mindig van az íróknak.) Ha meg mozi, akkor Everest, mert nagyon érdekelt a film. Eleve érdekesnek tűnt, de aztán olvastam róla egy kritikát (tökéletesen spoilermenteset, a cselekményről is alig árult el valamit, le a kalappal), és akkor már nem volt kérdés, hogy megnézem. Magyar előzetes itt . Nekem új volt, hogy 1996-ban ekkora tragédia történt ott. Pedig akkor már néztem híradót, és tuti, hogy ez otthon is hír volt. De mindegy, valószínűleg akkoriban még más típusú hírek voltak rám nagyobb hatással, olyannal, hogy halványan még most is rémlik egy-kettő. 1996. máj...