Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 21, 2020

Advent negyedik vasárnapja

Kép
  Lekapcsoltuk a villanyt, meggyújtottuk az utolsó gyertyát is, és hallgattuk a Csendes éjt*. Flóra meghatódott: először adott egy puszit Tominak, aztán nekem is, majd mosolyogva nézte a gyertyákat, és egyszer csak azt mondta: - Szép a karácsony. Aztán még egy kicsit nézte őket, majd megkérdezte: - Anya, ez a karácsony? *Ez az egyetlen karácsonyi ének, amit még sosem sikerült normálisan elénekelnem. Akárhogy kezdem is, vagy olyan magas, hogy nem bírom kiénekelni, vagy olyan mély, hogy szintén.