Salvador Dalí: Salvador Dalí titkos élete
Minden zseni őrült is egy kissé. Kivéve Dalít, mert ő nem kissé. Furcsa, több helyen is nagyon határozottan kijelenti, hogy ő nagyon hasonlít az őrültekre, egyetlen különbség az, hogy ő nem őrült. Hát… A gyermek Dalí kifejezetten ijesztőnek tűnt, bár jobban belegondolva nem is annyira a tettei miatt, hanem azért, mert betekintést engedett a fejébe. Az már nagyon korán látszott, hogy művész lesz belőle, a felnőttek ennek megfelelően is kezelték, és szerintem jól reagáltak a furcsaságaira – zseni a gyerek, hát nyilván fura is, rá kell hagyni. Azért azt kell mondanom, örülök, hogy nem együtt voltunk gyerekek. A felnőtt Dalí egyre szimpatikusabb, 36 éves korára már szinte egyáltalán nem ijesztő. Végtelenül beképzelt, exhibicionista, polgárpukkasztó, és olyan elvont a gondolkodása, hogy ember legyen a talpán, aki követni tudja. Szerencse, hogy ráakadt Galára, aki tökéletesen illett hozzá, és gyönyörűen tudott bánni vele. Egyik-másik találmánya nagyon tetszene (pl. átláts...