LizaGazdija

Ezen ma kicsit sírtam, amikor megszólalt a boltban. De csak kicsit, mert a boltban szólalt meg. Csak annyi ideig, amíg kiválasztottam a tízféle narancslé közül, melyiket vegyem meg. Később aztán azon is sírtam egy kicsit, hogy milyen jó barátnőm van nekem. Szóval nem akármilyen ám.

Pozitív: Ugyan utálok nagyon barna lenni, de nagyon könnyen barnulok, így most már úgy nézek ki, mint egy... mint egy... egy étcsoki. Mivel a mára jósolt hőséget nagyon durvának éreztem, úgy gondoltam, a fehér ruhámban fogok rohangászni, amihez a fehér cipőmet fogom felvenni. Nagyon keményen nézek ki benne. Álltam egy mozgólépcsőn, aminek az oldala sötétített üveg, és néztem benne magamat (deréktól lefelé látszottam). Úgy néztem ki, mint a láthatatlan ember: csak a fehér ruha meg a fehér cipő világított, közte nem látszott semmi, de egyáltalán semmi. Ez jutott eszembe (másodikként a láthatatlan ember után), és nagyon mosolyogtam rajta: Nem pont ez a csapat ugrott be. Szerintem a 4 for Dance-nek volt egy előadása, amiben fehér kalap, kesztyű meg cipő volt rajtuk, és csak ezek a részeik látszottak tánc közben, különben úgy néztek ki, mint a láthatatlan ember kalapban, kesztyűben és cipőben. Negatív: Nem szeretek orvoshoz járni, mert félek, hogy nem mond jót, és most elmentem, ...

Mint mindennek, ennek is megvannak a maga előnyei és hátrányai. Az benne a jó, hogy azt csinálok, amit akarok, akkor, amikor akarom, és úgy, ahogy akarom. Ha moziba van kedvem menni, akkor megyek és kész. Ha futni vagy úszni van kedvem a nap bármely szakában, akkor elmegyek futni vagy úszni és kész. Ha nincs kedvem port törölni, akkor nem törlök port és kész. Bármilyen kaját van kedvem főzni, megfőzöm és kész. Ha sütni van kedvem, sütök és kész. És ha pont muffint kívánok, akkor muffint sütök és kész. Az benne a kevésbé jó, hogy mindig egyedül vagyok, akkor is, amikor nem szeretnék. Már arra is rájöttem, mitől lesz ez rossz. Attól, hogy napokig-hetekig nincs fizikai kontaktus emberekkel. Nem kell nagy dolgokra gondolni, arról van szó, hogy pl. nem ölel át senki. Na jó, anyukám meg Blanka igen, csak velük kb. hetente egyszer találkozom. Néha így érzem magam: De hetekkel ezelőtt megígértem magamnak, hogy nincs több rinya, úgyhogy most abba is hagyom. Majd lesz jobb is.

Közhelyes is, meg a kép is milyen már, és mégis nekem szól. Elnézést. Az igazi lányok [igazi nők jobb lenne, no de...] maradnak. A ribik jönnek-mennek. A kifiúk játszadoznak. Az igazi férfiak megállapodnak.

Amikor tegnap a volt edzőtárssal találkoztam, a Kálvintól sétáltunk fel a hegyre, szóval azért egy jó húsz percet úton voltunk. Közben akárhány pasi jött szembe velünk, őt mind megbámulta, én fel sem tűntem egynek sem. Ez mondjuk nem meglepő, mert az a lány tényleg gyönyörű. Az arca is nagyon szép, a haja is, az alakja is. Aztán amikor bementem este vásárolni a közeli CBA-ba, valahogy beállt az útba egy pasi, mert beszélgetett a vele lévő másik pasival, én meg ki akartam kerülni, mondtam neki, elnézést, mire elakadt a szava, jól megnézett, és a következőt reagálta: "Csókolom a kezét!" És akkor mosolyogtam, és arra gondoltam, hogy ha azzal a lánnyal jöttem volna be, jó eséllyel fel se tűnt volna ennek a pasinak, hogy ott vagyok. Ez is milyen érdekes.