LizaGazdija

Most tudtam meg, hogy idén jelöltek a HUBBY Az Év Gyerekkönyve-díjára fordító kategóriában. A szüleim bukkantak az infóra, én teljesen lemaradtam róla. A Könyvhéten volt az eredményhirdetés és a díjátadó, és nem én nyertem a kategóriában, viszont így is óriási sikerélmény, hogy rákerültem a shortlistre :O

Nem tudom, hol találtam ilyen férjet. Tudja, hogy nem szeretem a vallásos dolgokat, és egy darabig úgy gondoltam, a családja kedvéért majd részt veszek bennük*, de aztán nem éreztem jól magam, amikor így tettem. Most esküvőn voltunk, ahol a násznép csak a templomi esküvőre volt hivatalos, a polgárira nem. Tomi első szava az volt, amikor ez kiderült, hogy akkor én a szertartás idejére maradjak otthon náluk, és a buli előtt értem jön. De mondtam, hogy azért ha meghívnak az esküvőjükre, bunkóság nem elmenni. Ha mindkettőre hívtak volna, az más, de így, hogy csak a templomira... Tomi eléggé csóválta a fejét, hogy elmentem, és hiába ajánlgatta, nem maradtam kint a kocsiban, mert nyilván nekik ez az esküvőjük esküvő része, és nem illett volna úgy odamenni a vacsorára, hogy a templomban nem voltam. (Utóbb kiderült, hogy ezt a násznép kb. fele nem így gondolta, de hát én meg igen.) Szóval bementünk, de az oldalajtó mellé ültünk, hogy ki tudjak menni, ha úgy alakul. Én sejtettem, hogy nem fogok...

amikor már mindenki kiírta hússzor a Facebookra, hogy a Despacito mondjon le, én meg még egyszer sem hallottam (azóta meghallgattam, nekem semmi különös), meg amikor egy csomó ismerősöm egy olyan bokszmeccsen izgul, amelyiknek egyik részvevőjét sem ismerem, de annyira nem, hogy a nevüket sem hallottam még soha. Nem tudom eldönteni, hogy ez akkor most előny, hátrány vagy semleges.