Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 27, 2009

A kutya

tényleg érti, amit mondanak neki. Délelőtt ölben vittem le a harmadikról sétálni, és közben mondtam neki, hogy ez így lesz, amíg meg nem gyógyul a lába, és addig nincs séta sem, csak elmegyünk az első fáig, aztán már hozom is fel. Erre úgy reagált, hogy az esése óta először ráterhelt a jobb hátsó lábára. Igyekezett megmutatni, hogy neki valójában nincs is semmi baja :) Persze nem tudott átverni, mert a ráterhelés csak félig-meddig ment, sajnos továbbra is fura terpeszben tartja a lábát, és nem tud igazán rálépni. Így aztán nem is sétáltunk nagyot, csak elmentünk a sarokig, aztán a másik irányba is elindultunk, elmentünk az első fáig, majd visszajöttünk. Azt a szomorú szempárt, amikor rájött, hogy most felmegyünk... Lehet, hogy bírná, ha napi kétszer-háromszor körbemásznám vele a háztömböt, de inkább nem próbálom ki, mert hátha akkor nagyon megterheli a másik lábát. Amúgy ébredés után két-három lépést is megtesz normálisan, utána kezd sántítani. Arra jöttem rá, hogy hiányzik az a tipiku

Végre-valahára

sikerült feladni azt a mintegy 55 ezer forintnyi csekket, ami egyik napról a másikra termett a komód tetején. Ezt a rejtélyt egyébként sosem fogom megérteni. Két hónapig izgultunk, hogy miért nem küld számlát a Gázművek. Már azon gondolkoztam, hogy szólni kéne nekik, hogy nem jönnek csekkek. Meg is beszéltük Tomival, hogy ez tök fura, de megegyeztünk abban, hogy még egy ideig nem kezdünk ugrálni, hátha hirtelen megjönnek azok a számlalevelek. És akkor egyszer csak Tomi felemelt két újságot a komódról, és alatta voltak a Gázművek csekkjei. Mintegy 40 ezer forint értékben. Volt még mellette egy ELMŰ, de az nem lepett meg, mert aznap érkezett, magam hoztam fel. Másnap nyertem a késedelmi díjat a PPK-tól, ez meg így már elérte az 55 ezret. És egyikünk sem érti, hogyan kerültek oda azok a gázszámlák, amikor tényleg két hónapja izgulunk, hogy miért nem jönnek már. Pedig valamelyikünk csak felhozta őket a kis kezében. Nem vagyok hajlandó elfogadni azt a lehetőséget, hogy a Gázművek újabban te