Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 1, 2011

Halottak napja

Végigjártuk a temetőket anyuékkal, idén még többet is, mint amennyit szoktunk, ugyanis rendbe tette egy alapítvány a régi temetőt , illetve Öregtemetőt, ahol a Nagyi apai nagyszülei nyugszanak. 1941-ben nyitották benne az utolsó sírt, de például Nagyi nagymamája 1945-ben még ide került az 1936-ban meghalt férje mellé. Az új temető (ma ez a régi temető a falu szóhasználatában) megnyitása után az Öregtemetőt visszafoglalta a természet, teljesen elnyelte az erdő. Ez az állapot a "temető" szó mögötti linken látható, és meg kell mondanom, vadregényes, romantikus, gótikus, de emellett persz használhatatlan, nem maradhatott úgy. Éppen ezért 2005 után egy alapítvány a falusiak összefogásával megtisztította, ez a "régi" szó mögött látszik. Nagyon szép lett felújítva ez a temető, megható az egész, még ha sok sírt teljesen tönkre is tettek valakik, akik jó bulinak gondolták összetörni minden sírt, ellopni az összes márványt. Nagyi emlékszik, hogy a nagyszülei sírján is hatalm...

Halloween 2011

Kép
Ezt a tököt Tomi csinálta egyedül a munkahelyének. Ezt meg én csináltam egyedül nekünk. Ugyan nem lett tökéletes, azért én büszke vagyok magamra, mivel egyáltalán nem tudok rajzolni, és ahhoz képest ez jó kis boszorkány lett. Facebookra meg idén nem kerül ki, vagy ha mégis, hát majd hírfolyamba nem küldöm, mert már ketten is kikeltek magukból a falon, hogy hogy képzeli, aki kiteszi, mert ez kit érdekel. (Pedig én sem szoktam hisztizni a zenéjük meg a személyes problémáik miatt, szóval nem értem az egészet.) Egyébként reggel tanítottam kettőt (miután az egyik helyre nem akartak beengedni, mert ma ünnep van, pedig nincs is), aztán kitakarítottam végre rendesen, mert végre volt rá időm, aztán feldíszítettem végre a lakást, mert végre arra is volt időm, majd tökfaragás közben megtekintettem a Hocus Pocust, mint minden Halloweenkor. Aztán este sétáltunk Marcival két órát (Tomi is ott volt, különben csak egy óra lett volna), aztán Coraline-t akartam nézni, de lecsúsztam róla, úgyhogy helyet...