Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 29, 2010

Fogorvosból

most egy időre elég. Enyhén szólva felháborítónak tartom, hogy a fogorvosnál tett látogatás és hatezer forint nála hagyása után megint óránként keljek, és a fél éjszakát sírással töltsem, mert már a rohadt jég sem segít semmit. Reggel Tomi kivitt minket Szentendrére, így csak hétkor kellett indulni. Az orvos leültetett a székbe, és már vette is elő a szerszámokat, hogy akkor kikapjuk a fogat. Mondtam, álljunk már meg egy szóra azért, jövő héten utazom, addigra nem kéne varratnak lennie a számban. Erre kiröhögött, hogy honnan tudnák meg a repülőtéren, hogy varrat van a számban. Hát onnan, hogy nyilván szólnék, mert rajtuk kívül még nekem sem érdekem, hogy egyszer csak elkezdjen ömleni a vér a számból, mert a nyomáskülönbség miatt kifakad a varratom. Mondta, jó, nézzük meg akkor a röntgent, amit hoztam. Kicsit fura volt, hogy marhára nem néztük volna meg, ha nem szólo, de mindegy. Megnézte, majd mondta, még jó, hogy nem kezdett el vágni, mert ez a bölcsességfog vízszintesen nő, és a mell...

Magánorvoshoz járni azért jó, mert

- megbeszéljük az időpontot fél 6-ra, majd felhívnak 4-kor, hogy a 6-os (!) időpont nem jó, menjek 7-re, majd fél 7-kor felhívnak (indulásom előtt kb. 3 perccel), hogy inkább ne ma menjek, de ha muszáj, akkor fél 8-ra vagy 3/4 8-ra mehetek, melyik jobb, amire mondom, hogy a fél 8, erre mondják, hogy jó, beírtak fél 8 - 3/4 8-ra (csak tudnám, akkor minek kérdezi meg), majd odaérek 7-re, mire behívnak 7 óra 1 perckor - elkér hatezer forintot egy röntgenért meg egy konzultációért - a röntgenről leolvassa, amit te már az érkezésedkor elmondtál neki, mert szabad szemmel is látható, laikus számára is - konzultáció keretében elmondja, hogy sürgősen ki kell szedni a bölcsességfogat, de nekik csak három hét vagy egy hónap múlva van időpontjuk - konzultáció keretében azt is elmondja, "rizikózzam meg" (ilyen szó nincs, szólok), hogy a repülőn a légnyomás miatt bedurran, és (vagy ettől függetlenül) a nápolyi egy hetet nem városnézéssel, hanem szállodában agonizálással töltöm. (Csak elmon...