Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 13, 2011

Névnap

Most először nem a vasárnapról beszélek, mert nincs itthon a fényképezőgép, amin a képek vannak, és akkor hogyan illusztráljak. Beszélek inkább a máról. A szüleim már reggel 7-kor küldtek SMS-t, és amikor válaszoltam, fel is hívtak. (Én szakasztott ugyanígy jártam tegnap Gabival, csak én nem a korai, hanem a kései óra miatt nyitottam üzenettel.) Aztán a suliban a kollégák is kívántak nekem boldogat. Amikor az órámról már majdnem hazaértem, ránéztem a telefonomra, és láttam, hogy van egy nem fogadott hívásom meg öt üzenetem, és elsőre félhangosan kiszakadt belőlem egy "Mi a...", aminek a vége "fene történt?" lehetett volna, mert amióta Mama kórházban van, frászt kapok, ha egynél több hívás vagy üzenet áll sorba a telefonomon. De megnéztem, mi történt, és kiderült, hogy névnapom van, aminek alkalmából az összes barátnőm felköszöntött, és ettől széles vigyor ült ki az arcomra, ami egészen estig kitartott, és akkor is csak a fáradtság törölte le. A facebookon is sok ü...

Reszkessetek, betörők!

Kép
Jó volt újra megnézni, időtlen idők óta nem láttam, pedig régen a szöveget is tudtam szóról szóra. Van az a jelenet a film végén, amikor a hólapátos bácsi kibékül a fiával, és együtt elvonulnak a hóesésben. Sokáig azt hittem, hogy ez a néni az anyukám, és nem értettem, miért nem árulják el, hogyan került bele anyu a filmbe, miért csak nevetnek. Kísérteties a hasonlóság.

18 éve

szakították meg a Kacsameséket Antall József halála miatt. voltam elsős. Hátborzongató dolgok ezek.

Charles Dickens: A Christmas Carol

A klasszikus történetet nagy vonalakban mindenki ismeri, biztosan sokan látták valamelyik belőle készült filmet is. Dióhéjban az a cselekmény, hogy Ebenezer Scrooge-ot, aki ki nem állhatja a karácsonyt, meglátogatja karácsony éjjelén egy szellem, és megpróbálják rávenni, hogy változtasson a hozzáállásán. Először a volt üzlettárs érkezik, aki hosszú láncot húz maga után: azt, amit életében saját maga kovácsolt, mert elzárkózott az ünnepléstől és az embertársaitól. A második az elmúlt karácsonyok szelleme, aki megmutatja Scrooge-nak, hogyan jutott odáig, hogy egyenesen gyűlölje a karácsonyt. Aztán következik a jelen karácsony szelleme, aki megmutatja, hogyan töltik mások az ünnepet. Utolsónak érkezik a jövő karácsonyok szelleme, aki megmutatja, hova jut Scrooge, ha nem tér magához sürgősen. Mindegyik szellem látogatása megrázó, mert mindegyik megmutatja, milyen végtelenül magányos ember a főhős, ráadásul saját hibájából kifolyólag, hiszen többen próbálnak nyitni felé, de ő elzárkózik m...

Kontraszt

Kép
Megvoltak a karácsonyi óráim a nappalin. Két csoporttal is ünnepeltem, és jó kontrasztos lett a két karácsonyozás. Az első csoporttal múlt szerdán és csütörtökön találkoztam, de a két napot egyben mesélem el, mert együtt alkotnak egységet. Majdnem mindenki hozott sütit, többnyire saját készítésűt, és a fiúk megkérték az anyukájukat, hogy süssön nekik illetve a csoportnak. Körbeültük az asztalt, sütiztünk, karácsonyi dalokat hallgattunk, a szövegükhöz voltak feladatok, néztünk ppt-t az angol nyelvű országok karácsonyáról, megnéztük a Reszkessetek, betörők! című karácsonyi filmet, kaptak ajándékot, aminek örültek, és kaptam ajándékot, aminek örültem. A csoporttól egy fenyő alakú csokit, és két lánytól külön is valamit: egyiküktől bonbont, másikuktól forró csoki készítéséhez SK csokit, ami annyira kedves, hogy nincs is kedvem felhasználni. Jól éreztük magunkat, beszélgettünk, és hiába volt vége az órának negyed 12-kor, egyetlen ember sem állt fel, mindenki ott maradt egészen félig, amiko...