Az emberi önzőség
Tegnap busszal mentem haza Pestre. A kiírt indulás után egy perccel még Erdbergen álltunk, én már olvastam. Egyszer csak megütötte a fülemet a következő mondat: "Pofám leszakad." Felkaptam a fejem, egy pillanattal később pedig eljutott a tudatomig az előző is: "(dühös vihogás) És nincs két hely egymás mellett. Nem hiszem el." Egy akkor felszállt fiatal pár női tagja hisztizett be emígyen. Ekkor azonnal biztossá is vált, hogy nem fogok átülni más mellé, hogy ők egymás mellett ülhessenek. A csaj még pattogott tovább, hogy milyen pofátlan mindenki, majd a következő konklúzióhoz érkezett: "Hát, igen, az emberi önzés határtalan." Majd nagy durcázva ledobta magát mellém. Két megjegyzés: 1. Nem értem, mitől önzés, hogy az ember egy 3 órás utat igyekszik nem idegen mellett ülve tölteni, ha egyedül van, hanem inkább üres duplaülésre csap le, és bízik abban, hogy nem lesz tele a busz, nem kap "padtársat". De ez egy sima BKV járművön is így szokott len...