Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 20, 2011
Az elmúlt fél évben átlagosan öt és fél naponta elolvastam egy könyvet. Aztán mégsem fogy a kupac, csak gyűlik-gyűlik. De azért örülök, valami ilyesmi volt a cél :)

Stieg Larsson: The Girl who Kicked the Hornet’s Nest

Tegnap a végére értem, ezzel befejeződött a Millennium-trilógia. Most már nagyon érdekel, mi lehet a félbemaradt negyedik kötetben, de ezt valószínűleg nem tudom meg soha, mert a család nem engedi Larsson élettársának, hogy befejezze. Ez egyébként mindig feldúl, ha eszembe jut: vagy 30 évig éltek együtt, sokszor együtt írtak, a nő keze benne van mindhárom eddig megjelent kötetben, ennek ellenére nem engedik, hogy tovább írja a sztorit, valamint egy lyukas garast sem örökölt Larsson vagyonából, amit a pasi részben az ő segítségével szerzett – csak azért, mert a család nem kedveli, és kihasználják, hogy nem házasodtak össze. Ez undorító, de most nem erről akartam írni. Az utolsó rész ott kezdődik, ahol a második befejeződött, és annak az ügynek a befejezését mutatja be, ami a második részben kezdődött. A rendőrség lassacskán rájön, hogy Lisbeth nem ölt meg senkit, de továbbra is súlyos bűncselekményekkel vádolják, például súlyos testi sértéssel és gyilkossági kísérlettel. Ő sokat nem teh...

By the way

Éppen két hete volt 5 éves a blogom.

CSI

Egész héten ezzel a zenével reklámozták a pénteki CSI-t, és a részben is folyton ezt játszották. Először azt hittem, esélyem sincs rájönni, mi ez a zene. Végül nem tartott két egész percig sem, mert a port.hu rászokott, hogy odaírja a műsorba, melyik évad melyik epizódját adják. Szóval akkor jöjjön Gary Julestól a Mad World:

Nekem való szombat esti elfoglaltság

Kép
Az ancestry.com oldalon most 5 napig ingyen tekinthetnek bele a regisztrált tagok az 1910-es amerikai népszámlálás dokumentumaiba. Névre, születési dátumra és helyre meg lakhelyre is lehet keresni. Ki sem találnátok, kire repültem rá egyből. Az Ingalls-családra, természetesen :) És mindenkit megtaláltam, aki még élt 1910-ben, tehát egyedül Charles Ingallsről nincs bejegyzés, mert ő már 1902-ben meghalt. (Így elsőre semmi nem látszik, tudom, de azt szerettem volna, ha minden, de minden rovat rajta van a képen, még az is, miszerint Mary vak. Ha viszont jobb klikket nyomtok a képekre, és azt választjátok, hogy kép megnyitása új lapon, akkor teljes nagyságában megtekinthető mindegyik, és minden szó gyönyörűen olvasható. Ja, egyébként Grace képének a tetején látható egyedül, melyik rubrikában milyen adat szerepel, mert a többiek jóval lejjebb szerepeltek adott lapon, és túl sokat kellett volna bogarászni.) Ez itt Laura és Almanzo háztartása, rajtuk kívül még a 22 éves lányuk, Rose élt ott: ...