Step, aerobic, erősítés, pilates
Ma teljesen biztosra mentem oda az edzőterembe, mert előtte Tomi megérdeklődte, lesz-e ma óra. (Igazából viccből mondtam, hogy hívja fel őket, de ő meg komolyan így tett.) Még boldogult egyetemista koromban voltam egyszer step aerobicon, amikor ebben az edzőteremben lehetett lejárni egy bérletet két kreditért. Akkor óra végéig sem sikerült felfogni, mit kell ugrálni, és nagyon zavart, hogy annyira béna vagyok. Ettől függetlenül és ennek tudatában választottam most megint ezt az órát. Hát, a két élmény ég és föld. Most az elején megint bénáztam, de ezen tudtam mosolyogni (ez biztos személyiségváltozás), aztán meg tök gyorsan (kb. 5-10 perc alatt) belejöttem, és alig rontottam el egy-két lépést óra végéig. És még ki sem nyúltam, sőt az erősítésnél keveselltem is a hasizmot. Emlékszem, az első alkalommal már 30 perc után nem kaptam levegőt, és végig az órát bámultam, hogy mikor lesz már végre vége, pedig az csak 60 perc volt, ez meg 90. Most is elfáradtam, persze, meg alig bírtam felván...