Sorozatok
Már több mind 10 éve mindig van egy sorozatom, amit ebéd mellé (hétköznap, amikor egyedül eszem), néha este (miután mindenki elaludt) nézek. Általában vígjátéksorozat 20-25 perces részekkel. Az utóbbi időben ez egy ideig a Young Sheldon volt, csak aztán elérkeztem egy, az alapsorozatból ismert konfliktushoz, és nem bírom rávenni magam, hogy folytassam. Ezzel párhuzamosan fut a Seinfeld, amit még 2016 környékén kezdtem el nézni, miután több cikkben is olvastam, hogy a Jóbarátok előképe, sőt jobb is nála. Hát, jobbnak semmiképp sem mondanám, és, tekintve, hogy a '90-es évek elején indult, sokszor annyira non-PC a humora, hogy már kínos nézni, így már többször félbehagytam, legutóbb vagy két-három éve. Fura volt, hogy úgy emlékeztem, a 3. évad közepéig-végéig láttam, de, amikor beleolvastam az epizódleírásokba, már a 3. évad eleje sem volt ismerős. Így pár hete onnan folytattam, aztán kiderült, hogy az egészet láttam, sőt még a 4. első pár részét is. Ez úgy, ahogy volt, ki tudott hul...