Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 9, 2010

Kisállatkert és egyéb

Liza diétázik, miután tegnap délután is sikerült egy kis gyomortartalmat pakolni a szobába. A diéta abból áll, hogy csirkefarhátat eszik főtt rizzsel. Ezt is a barátom, a google javasolta kutyadiétának. Tény, hogy a kutya élvezi. A rizst is az utolsó szemig megeszi. Ma nem volt semmi gyomorbaj. Egyébként vicces, hogy egy-egy ilyen affér után nemcsak takarítani kell, hanem utána ölbe venni a kutyát, és vagy negyed-fél órán át dajkálni: szégyelli magát, bocsánatot kér. Reggel elmentem tanítani, és amikor hazaértem, Tomi még aludt. Nekiálltam hát a takarítás lehető leghalkabb részének, a portörlésnek. Amikor felébredt, felcuccoltuk a kutyát, és elautóztunk Erzsébetre, hogy Lizának gyógyszert vegyünk. Ha már ott jártunk, Rozi is kapott egy hintát. (Azóta sem ült bele, nem vagyok meglepve.) Liza még a parkolóban kérte a reggeli gyógyszerét, sőt repetázott is volna, dehát azt nem lehet. Hazafelé betértünk a közelben található kisállat-kereskedésbe, ahol 3/4 óra eltöltése után egy valag pénzt...

Memory

Kép
Meggyőződésem, hogy minden estére, de legalábbis minden második estére kell valami számítógépmentes közös program, ami nem feltétlenül mozi, mert az hosszú távon eléggé pénzigényes, meg akkor Liza is egyedül van. Ebből a megfontolásból kapott Tomi valamelyik szülinapjára egy memoryt tőlem. Wall-E memoryt, természetesen. Valami oknál fogva csak tegnap avattuk fel. Nem könnyű játék, nagyon sok a szinte egyforma kép, ami csak a háttér színében vagy a zoomolás mértékében tér el. Viszont tetszett, jó volt. 24-12-re nyertem. Ezzel.

Az bogarakrúl

Ki nem állhatom a bogarakat. Természetes közegükben még csak-csak, hiszen ott ők vannak otthon, de a saját lakásomban - na azt nem. Van az a nézet, miszerint bogarak abban a lakásban jelennek meg, amelyik mocskos, ezért sokan azonnal nagytakarítást eszközölnek, amint meglátnak egy bogarat a lakásban. Én inkább azt szoktam figyelni először, honnan jön elő a bogár, mert azt biztosan tudom, hogy a lakásom nem mocskos. Nem mondom, hogy 7/24 csillog-villog, mert nem, viszont nincs kosz. Kutyaszőr. Az van. Szóval azt figyeltem meg, hogy nem jön sehonnan. Mindig előröppen valahonnan, de ha az adott bútordarabot elhúzom, nincs mögötte semmi. Se kosz, se bogár. A hangyáknál nagyobb szerencsém van: ők, kis ostobák, simán elárulták, hogy a fürdőszobából jönnek, a kád fölötti csempe alól, ezért félóránként jó alaposan átzuhanyozom azt a részt, így ők megdöglenek, nekem meg esélyem van a hangyamentes életre. (Erzsébeten amióta odaköltöztünk, minden tavasszal ellepik a hangyák a lakást, és őszig ott...