LizaGazdija

Ma az a nap volt, amikor a vezetőhelyettes félrehívott, hogy beszéljen velem. Előzmény, hogy még múlt héten megkérdezte az egyik pasi, aki már a sokadik tanfolyamot nyomja nálunk, hogy a két vizsganapon a vizsga befejeztével el lehet-e menni haza, mire mondtam, hogy nem, mert az óra fél 6-ig tart, így a vizsga után még játékok útján ismétlünk, plusz nézünk filmet, mire azzal érvelt, hogy de az előző oktatója hazaengedte a csoportot, mire mondtam, hogy tudom, de ez nem szabályos, ezért én nem csinálom. Szóval félrehívott a vezetőhelyettes. Elképzelni nem bírtam, mit művelhettem, de hamar kiderült. A csoport kb. fele elment panaszra ahhoz a kolléganőhöz, aki heti egy délelőtt foglalkozik velük, és elsírták a bánatukat, hogy én nem engedem haza őket a vizsga után, mire a kolléganő (ahelyett, hogy röhögött volna egyet a felvetésen) elment a vezetőhelyetteshez, hogy valaki szóljon rám. Rám szóltak. Egész konkrétan azt mondta a helyettes, hogy az én döntésem, elengedem-e őket vagy sem, d

Már otthon sem bírtam elviselni, amikor megpróbálták letolni a torkomon, hogy a politikusok is csak hétköznapi emberek, hát nézzem már meg, milyen cukin mosolyognak a feleségükre/férjükre és gyerekeikre, milyen ügyesen főznek pörköltet (vagy mit bánom én, mit), ők is pont úgy eljárnak a szupermarketbe bevásárolni, mint én, és a többi. Eleve nagyon kevés ember magánélete érdekel bármilyen szinten, többek között ezért sem vettem bulvárújságot tinikorom óta. (Meg azért, mert azóta az a véleményem alakult ki, hogy minden bulvárlap, bulvároldal és egyenként minden bulvárhír igénytelen.) De címlapot attól még időnként látok, ha nem is gyakran. A lényeg, hogy engem nem érdekel a politikusból semmi, de tényleg semmi. Legboldogabb akkor lennék, ha arról sem értesülnék, melyik mit működik munka címén, de hát ez nem tűnik kivitelezhetőnek. Van az a furcsaságom, hogy az összes politikust zsigerből utálom, egyiknek sem bírom elviselni a képét, azét se, akivel esetleg bizonyos dolgokban egyetértek,