LizaGazdija

Most már csak két hónap és egy hét van az évből, úgyhogy gyorsan megnéztem, hány könyvet kellene még elolvasnom idén. Tizennégyet. Kettőt a várólista-csökkentésre, hatot egyéb kihívásokra (dec. 1. és jan. 1. közti lejáratúak), és még van hat olyan, amit tavaly a téli ünnepekre kaptam, és még nem olvastam el, pedig az volt a terv, hogy idén mindegyikre sor kerül, nem fogom évekig húzni-halasztani ezt. Hát, majd meglátjuk, bár most már nem elég, ha heti egy könyvet elolvasok, ráadásul megkaptam a Paladin második részét, és azt meg mindenképp el kell olvasni, történjen bármi is.

Rohanok haza, mint az őrült, tömöm magamba a vajkrémes kenyeret, hogy mire 17:30-kor becsönget a diák, már túl legyek az evésen, aztán 17:33-kor leesik, hogy jaaa, az a diák ezen a héten kedden jön, nem hétfőn.

Többször is felébredtem, pedig mindig az szokott lenni, hogy este becsukom a szemem, aztán reggel nyitom ki legközelebb, és azt úgy szeretem is. Aztán meg azt álmodtam, hogy ejtőernyős tandemugráson vettem részt, kiugrottunk egy repülőből, nagyon-nagyon gyorsan zuhantunk, meg is ijedtem, hogy most meghalunk, aztán kinyílt az ejtőernyő, akkor meg azon izgultam, hogy el fog törni a lábam a földet éréskor. (Ezt biztosan az angol tankönyvből vettem, ott van egy sztori egy ejtőernyős ugrásról, és valaki eltöri a lábát landoláskor.) Miután felriadtam, remegett kezem-lábam, és most megint nem értem, hogy jut eszébe valakinek kiugrani egy repülőből. Szörnyű volt.