Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 7, 2015

A technika és az ő ördöge

Ha van egy 340 oldalas pdf dokumentumom, amit a megfelelő programmal epubbá alakítok, hogyan lesz abból 100 oldalas dokumentum? De komolyan érdekel a technikai háttér. Eddig még sosem volt ilyen, amikor a pdf-ben kapott munkát Kindle-kompatibilis formátummá konvertáltam, és most értetlenül állok az eset előtt. Persze majd letörlöm a programot, újra feltelepítem, aztán újra nekifutok, hátha. Amúgy eddig izgi a könyv, bár még csak a 10%-ánál járok, szóval még pont nem indult be igazán a cselekmény.

Jó estét nyár, jó estét szerelem! (Pesti Színház) - spoileres

Kép
Fejes Endre regényét még akkoriban olvastam, amikor két-háromnaponta elolvastam egy-egy regényt, nem ritkán egyáltalán nem aludtam éjjel, mert túl sok olvasnivalóm volt, és egy jellemző esetben a Zabhegyezőt letéve éjfélkor azonnal rágyújtottam az Üvöltő szelekre. Azt a kontrasztot soha nem fogom elfelejteni, nagyon kemény volt. No de a lényeg, hogy ekkoriban 13-14 éves lehettem. A regény persze elhomályosult már az emlékezetemben, csak a minden lányt átverő "görög diplomat"-ra emlékeztem, meg arra, hogy a végén gyilkos lesz a fiúból. És arra is, hogy nagyon tetszett a könyv, mert izgalmas és fordulatos volt. Úgy emlékszem, az erkölcsi kérdéseket nem nagyon vettem észre benne, vagy legalábbis csak olyan 13-14 éves szinten, miszerint ez egy rosszfiú, és ölni bűn. Azt akkoriban még nem tudtam, hogy megtörtént esetet dolgoz fel a történet, ez csak most derült ki számomra, és így még elgondolkodtatóbb a regény. Amikor megláttam, hogy a Pesti Színházban játszani fogják a darabot...