Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 7, 2022

Kiscsajok

Flóra egyre ügyesebb sok mindenben, folyamatosan fejlődik például a rajzolásban, és már úgy színez, hogy alig-alig megy ki a vonalból. (Én utáltam színezni, mert állandóan kimentem, és ez a végtelenségig frusztrált. Nem is színeztem sokat.) Brutál akaratos és makacs, néha megőrjít. Hisztizni is nagyon tud, így 4,5 éves korában elkezdte a nyilvános balhékat is, pedig már azt hittem, ezt a részt megúsztam. Nagyon jó mondásai vannak, például: "Anya, amikor a Viola megszületett a pocakodból, én annyira szerettem, hogy fel akartam emelni. Úgy szerettem, mint a állat." :D Állandóan és mindenhová mászik, folyamatosan próbálgatja az ügyességét és az erejét. Olyanokat csinál, hogy a szívemhez kapok, de nagyon ügyes, ritkán üti meg magát nagyon. A némettudása is mindig fejlődik, már nagyon sok dolgot el tud mondani, állítása szerint mindent ért, ami az oviban történik, és már volt rá példa, hogy németül jutott csak eszébe egy-egy szó. (Ennek nem örülök, de tudom, hogy természetes. Az m...